Infostart.hu
eur:
365.31
usd:
316.47
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Görögországi bojkottfelhívás német áruk ellen

Komoly gondot okoz a Praktiker barkácsáruházláncnak a görög válság - fejtette ki vasárnap a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak a társaság vezérigazgatója.

Wolfgang Werner utalt arra, hogy egy görög fogyasztóvédelmi szervezet még februárban bojkottra szólított fel a német áruk ellen, miután megromlott a viszony Görögország és Németország között Berlinnek a Görögország pénzügyi kisegítésével kapcsolatos magatartása miatt.

A Praktiker vezérigazgatója szerint a bojkott kellemetlen lehet a Praktiker számára, miután a cég eredményei tavaly romlottak az egy évvel korábbihoz képest: a csoport értékesítési árbevétele 6,2 százalékkal 3,663 milliárd euróra csökkent 2009-ben. Az üzemi eredmény 62,8 millió euró lett, 51,2 százalékkal alacsonyabb az előző 128,8 millió eurós rekordnál.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×