Infostart.hu
eur:
363.22
usd:
323.92
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor

Ergenekon-ügy: újabb 11 magas rangú katonát tartóztattak le

A török hadsereg és a hadiflotta újabb 11 magas rangú tisztjét tartóztatta le pénteken az illetékes török bíróság - jelentette az Anadolu hivatalos hírügynökség.

Két tengernagy és egy nyugalmazott tábornok van közöttük, így már összesen 31 katonai vezető van letartóztatásban abból az 50-ből, akit hétfőn vettek őrizetbe az ügyben. A 31 között hét tengernagy és négy tábornok van.

Az Ergenekon-ügy gyanúsítottjait azzal vádolják, hogy 2003-ban összeesküvést szőttek az iszlámbarát kormány erőszakos megdöntésére.

Három olyan ember van eddig az ötvenből, akit kihallgatásuk után szabadlábra helyeztek - mindhármukat csütörtök este -, ugyanis nem tartanak a szökésüktől: Ibrahim Firtina, a légierő és Özden Örnek, a haditengerészet egykori parancsnoka, valamint Ergin Saygün, a szárazföldi erők volt főparancsnok-helyettese. Ellenük egyelőre vádat sem emeltek.

Szabadon engedésük előtt közvetlenül a török vezérkari főnök, az államelnök és a kormányfő megbeszéléseket folytatott az állítólagos összeesküvés keltette belpolitikai feszültség enyhítése érdekében.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×