Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hárman haltak meg a túlzsúfolt börtönben

Több mint 145 embert zártak egy 70 négyzetméteres cellába Iránban azt követően, hogy a júniusi elnökválasztás után demonstrációk kezdődtek az országban. A börtönbe vetett tiltakozók közül hárman életüket vesztették.

Ritkán érte hivatalos kritika Iránban azt, ahogyan a választások lebonyolítása ellen tiltakozókat bebörtönözték, holott a zavargásokban résztvevőket zsúfolt cellákban, az alapvető higiéniai követelményekre fittyet hányva börtönözték be.

Előfordult, hogy a cella egy négyzetméterére több mint két rab jutott, a helyiséget nem lehetett kiszellőztetni, és a tisztálkodásra, a napi szükségletek elvégzésére sem biztosítottak megfelelő lehetőséget a fogvatartók.

A körülmények miatt három ember életét vesztette, a haláluk közvetlen oka agyhártyagyulladás volt - jelentette a félhivatalos iráni hírügynökség, az ILNA.

Tudósításuk szerint nem megoldott a rabok megfelelő táplálása, a cellák levegőtlenek és iszonyú a meleg, de mindezek mellett a rabok közötti fizikai összetűzés is ront a helyzeten.

Az tavaly októberben vált ismertté világszerte, hogy az egyik tüntető, a zavargások egyik kirobbantója ellen halálos ítéletet hoztak az iráni hatóságok. Elképzelhető azonban, hogy nem ő volt az első, aki ezt a büntetést kapta.

Mohammad-Reza Ali-Zamani egy monarchistapárti csoport tagja volt. Arról nem kapott megfelelő információt a nemzetközi sajtó, hogy pontosan milyen vádak alapján ítélték őt halálra.

Iránban az ellenzékiek szerint a hatalmon lévők választási csalással őrizték meg Ahmadinezsad számára az elnöki posztot. A kormány azonban azzal vádolja a tüntetőket, hogy aláaknázzák az iszlám köztársaság intézményeit.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×