Infostart.hu
eur:
363.17
usd:
323.07
bux:
145025.97
2026. október 16. péntek Gál

Csökkennek a fizetések a Cseh Légitársaságnál

Jelentős bércsökkentésben egyezett meg a pénzügyi-gazdasági gondokkal küszködő Cseh Légitársaság (CSA) menedzsmentje a szakszervezetekkel.

Többhetes tárgyalások után a hét végén aláírt megállapodás értelmében a pilóták havi bére 30 százalékkal, a stewardesseké 15 százalékkal, míg a többi alkalmazotté 10 százalékkal csökken. A megállapodás már november 1-jén életbe lép.

A megállapodásra reagálva Radomír Lasák, a CSA igazgatótanácsának eddigi elnöke korábbi ígértéhez híven lemondott tisztségéről, és távozott a cégtől. Helyét Miroslav Dvorák foglalta el, aki egyben a megállapodást is aláírta.

"A megállapodás azt is rögzíti, hogy sem most, sem a jövőben senki semmiféle kártérítést nem kap. Miroslav Dvorák nagyra értékelte a szakszervezetek pozitív hozzáállását a cég anyagi gondjainak rendezéséhez" - mondta újságíróknak Eva Krejcí, a CSA szóvivője. Leszögezte: a korábban foganatosított takarékossági intézkedések, és az alacsonyabb fizetések következtében reálisan lehetővé válik, hogy a cég az év végéig 1,6 milliárd koronát takarítson meg.

A CSA-nál a 23 ezer koronás csehországi átlagnál jóval magasabbak a havi bérek. A cégnél az átlagfizetés több mint 60 ezer korona havonta. A pilóták átlagos havi bére 212 ezer korona.

Miroslav Dvorák, a CSA új elnöke ugyanakkor nyilvánosan lemondott a menedzseri fizetéséről addig, amíg a légitársaság gazdálkodása nem lesz pozitív előjelű.

A CSA az idei első félévben 1,8 milliárd cseh korona veszteséget szenvedett el. A cég új vezetése ezért létszámleépítést is tervez. A CSA mintegy 3 ezer alkalmazottjából egyes hírek szerint legalább 550-700 embert bocsátanak el. A szerkezetátalakítási program részeként szeptemberben már 400 alkalmazottat bocsátottak el a légitársaságtól.

A cseh kormány januárban indította útjára a CSA privatizációját. Az eredeti öt érdeklődő közül már csak az Unimex/Travel Service konzorcium maradt versenyben, 1 milliárd koronás ajánlattal.

A cseh kormány korábban mintegy 5 milliárd koronás bevételt várt a 91,5 százalékos állami tulajdonrész értékesítéséből. Sajtóhírek szerint a kormány hétfőn foglalkozik a CSA privatizációjának ügyével. Többségi vélemény szerint az Unimex/Travel Service ajánlatát valószínűleg el fogják utasítani.

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×