Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Az ellenzék nyomására újraszámolják a szavazatokat

Irán egyik legbefolyásosabb testülete, az Õrzők Tanácsa kedden bejelentette, hogy kész újraszámolni az elnökválasztáson leadott szavazatokat - közölte a teheráni állami televízió. Mir Hosszein Muszavi ellenzéki jelölt vádolja csalással a szervezőket.

A BBC teheráni tudósítója szerint alapvetően megváltozott az Õrzők Tanácsának véleménye a szavazatok újraszámolásával kapcsolatban, miután erőszakos tüntetések törtek ki az állítólagos csalások miatt.

A hétfői tüntetésen a tömegbe lőttek, hét ember életét veszette.

Nemzetközi választási szakértők és iráni ellenzékiek már eleve gyanúsnak találták azt a gyorsaságot, amellyel összeszámlálták a negyven millió szavazatot - az eredményt ugyanis az urnák zárása után alig néhány órával bejelentették - hangsúlyozta jelentésében az amerikai AP hírügynökség.

A választást pénteken tartották, másnap reggel pedig Ali Hamenei ajatollah, Irán vallási vezetője bejelentette, hogy Mahmúd Ahmedinedzsád elnököt újraválasztották - s ezzel lezárta annak lehetőségét, hogy az ellenzék jogorvoslati kérelemmel éljen. Az esetleges csalások kivizsgálását is csak hétfőn vetette fel.
Mir Hoszein Muszavi azt állítja, hogy "ellopták" tőle az elnöki posztot. Újságja, a Kalameh Szabz jelentése szerint tízmilliónál több szavazat hiányzik a statisztikákból, a voksok sorsa kinyomozhatatlan. Az nem derült ki a lapból, honnan szerezték az információt.

Muszavi szerint sok szavazókört bezártak, miközben a voksolni szándékozók még sorban álltak, képviselőit pedig nem engedték be a helyiségekbe, holott a jog szerint minden jelöltnek joga van a szavazatszámlálás ellenőrzésére. Vádjainak alátámasztására azonban nem szolgált bizonyítékkal - tette hozzá az AP:

Megfigyelők azt is gyanúsnak tartják, hogy a szavazatszámlálás minden egyes szakaszában 2-1 arányban állt jobban Ahmedinedzsád, mint Muszavi, holott szerintük a városokban másmilyennek kellett volna lenni az aránynak, mint vidéken, ahol a jelenlegi elnök sokkal népszerűbb riválisánál.

Muszavi szerint az eredményt befolyásolhatta az is, hogy az ország két tartományában - Farszban és Kelet-Azerbajdzsánban - nem volt elég szavazólap, márpedig - lévén, hogy ő az azeri kisebbséghez tartozik - itt neki elméletileg kimagasló eredményt kellett volna elérnie. A belügyminisztérium szerint Kelet- Azerbajdzsánban is Ahmedinedzsád nyert.

A végeredmény szerint Ahmedinedzsád szerezte meg a szavazatok 62,6, Muszavi 33,75 százalékát.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×