Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.95
bux:
142588.19
2026. november 6. péntek Lénárd

Az apokalipszis lovasai és pénzügyi bolondok a G20-as csúcstalálkozón

Nem éppen szép környezetben, egy hangárra emlékeztető londoni kiállítóteremben ülnek le csütörtökön a világ 20 vezető ipari országának vezetői, hogy a nemzetközi gazdaság jövőjéről tárgyaljanak. Kint a városban közben tucatnyi szervezet több ezer aktivistája próbálja elérni, hogy ne csak kellemes emlékekkel távozzanak a politikusok, hanem átérezzék az egyszerű emberek haragját.

A rendőrök még a csatornákat is átvizsgálják a kelet-londoni Excel-kiállítóterem környékén. Itt kezdődik csütörtökön a G20-as csúcs, amelynek a politikusok, kommentátorok és civil szervezetek szerint választ kell adnia arra, hogyan lábaljon ki a világ a pénzügyi válságból és hogyan kerüljük el azt, hogy valami hasonló ismét bekövetkezzen.

Miközben az állam- és kormányfők fedezeti alapokról, határokon átnyúló felügyeletekről, fiskális és monetáris lépésekről és a gazdaság stimulálásáról vitáznak, addig London utcáin az aktivisták több tömegtüntetéssel próbálják bátor döntésekre ösztönözni őket.

A hétvégén már több ezer ember vonult fel a nyugati nagyvárosok utcáin, a szegénység, a munkanélküliség és a klímaváltozás ellen tüntetve. Csütörtökre az ismert civil szervezetek, de radikális rendbontók is újabb megmozdulásokat terveznek, melynek nyomán a londoni pénzügyi negyedben, a Cityben bedeszkázták a kirakatokat.

"Küldjük el csomagolni a bankárokat"


Az "Állítsuk meg a háborút" koalíció nem igazán a válsághoz kapcsolódva, a londoni amerikai követségtől indulva Gázáért, az iraki és afgán csapatkivonásért, valamint az atomfegyverek megsemmisítéséért tüntet felvonulásán. Egyes csoportok azt is követelik, hogy ne adjanak el fegyvert Izraelnek.

Közben a Cityben megrendezik a Pénzügyi Bolondok napját. A négy vasútállomáson induló menettel az Apokalipszis újabb négy lovasára - a Klímakáoszra, a Háborúra, Munkahelyek és Nyugdíjak elvesztésére, illetve a Kilakoltatásokra akarnak emlékeztetni a tüntetők. A tiltakozók a Bank of England épülete előtt találkoznak majd össze - a rendőrség erőszakra számít. Az egyik anarchista weboldalon például ez volt olvasható: "csatlakozz több ezer dühös emberhez. A bankárok továbbra is milliárdokat nyúlnak le a pénzünkből - vegyük most vissza, rohamozzuk meg a bankokat, küldjük el csomagolni a bankárokat!"

Tüntetést ígért be a Klímatábor nevű csoport is, amely a csúcs helyszíne előtt egy nagy jégtömböt akar elhelyezni, a város egyik forgalmas útján pedig sátortábort emel majd - ha hagyják. A biztonságra hat különböző rendőri erő több ezer tisztje próbál majd felügyelni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×