Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.95
bux:
142588.19
2026. november 6. péntek Lénárd

Drasztikus adóemelésre kényszerülnek az önkormányzatok

Egyre több település kénytelen emelni a helyi adókat Franciaországban, hogy ellensúlyozza a válság következtében folyamatosan csökkenő bevételeit. Az önkormányzatoknak március 31-éig kell megszavazniuk az adók új mértékét, és az eddigi információk szerint a lakhatási, az ingatlan, a föld-, vagy a helyi iparűzési adó átlagosan 2-3 százalékkal emelkedik. A drágulás a nagyvárosokban a legnagyobb mértékű, Párizs vezetése például drasztikusan, 9 százalékkal emelte az ingatlan és a lakhatási adót, a dél-franciaországi Nizza önkormányzata pedig egyenesen 15 százalékos emelést szavazott meg.

Franciaország talán a világ egyik legkreatívabb állama az adók kivetését illetően. A kelet-európai fül számára ismeretlenül csengő lakhatási adót például mindenkinek meg kell fizetnie, függetlenül attól, hogy egy ingatlant egyszerű bérlőként vagy tulajdonosként foglal-e el.

Az adóhatóság által évente kiszámított összeg lakásonként akár az ezer eurót, mai árfolyamon a 300 ezer forintot is elérheti, és a pénz 70 százaléka a helyi, a fennmaradó rész pedig a megyei önkormányzat kasszájába folyik be.

A mostani emelést egyebek mellett az indokolja, hogy a legszerényebb jövedelműek az esetek többségében mentesülnek az adónem megfizetése alól, márpedig a folyamatosan emelkedő munkanélküliség következtében egyre többen kerülnek ebbe a kategóriába.

A lakhatási adóval ellentétben az ingatlan-, illetve a földadót már csak a tulajdonosoknak kell megfizetniük, és a számla esetükben lényegesen borsosabb, mivel azt az adott ingatlan piaci értéke alapján számolják ki, és évente újrakalkulálják. Egy jó fekvésű, drága ingatlan után a tulajdonosnak több ezer eurót is kiszámlázhat egy évben az adóhatóság, és azt könyörtelenül be is hajtja.

Az önkormányzatok ráadásul hajlamosak nagyobb terhet kivetni a tehetősebbnek tartott ingatlantulajdonosokra, a közel kétmillió lakosú közép-franciaországi Lyon városban például a lakhatási adó 5,5 százalékkal, az ingatlanadó viszont közel 7 százalékkal emelkedik.

Vannak kivételek

Akad persze olyan település is, ahol nem emelik az adót, ilyen az ellenzéki Szocialista Párt főtitkára, Martine Aubry által vezetett észak-franciaországi, közel negyedmilliós Lille városa, ahol azonban a kieső bevételt a parkolási díjak drasztikus emelésével igyekeznek pótolni.

Az adó- vagy díjemelésekkel párhuzamosan a települések a beruházásaikat is visszafogják: Lyon vezetése 17 százalékkal csökkenti a már eltervezett befektetéseit, a nyugat-franciaországi Nantes városa pedig egyszerűen elhalasztja az ötödik villamos-vonal tervezett megépítését.

Mindezzel párhuzamosan az amúgy is komoly gondokkal küszködő francia vállalkozások terhei is tovább emelkednek, a legtöbb önkormányzat ugyanis átlagosan egy százalékkal emeli a helyi iparűzési adót, melynek minimális mértéke egy évben közel 400 euróra, mintegy 120 ezer forintra rúg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×