Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
324.47
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Visszavonta a román légügy Sólyom leszállási engedélyét

Visszavonták a román légügyi hatóságok Sólyom László általuk korábban már kiadott marosvásárhelyi leszállási engedélyét, így a köztársasági elnök vasárnap helyett szombat délután tesz látogatást Székelyföldön - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken az MTI-t.

Sólyom László eredeti programja szerint vasárnap, a hivatalos állami ünnepségek után utazott volna Erdélybe.

Kumin Ferenc, a KEH főosztályvezetője pénteken az MTI-nek elmondta: a megváltozott program szerint az államfő szombaton utazik Erdélybe, ahol Nyergestetőn kopjafát állít a szabadságharcban elesettek emlékére, majd ünnepi beszédet is mond. Az államfő még aznap hazautazik, így vasárnap részt vesz a hivatalos állami ünnepségeken.

Sólyom László vasárnap még Csíkszeredába ment volna, s az ottani ünnepségen is szólt volna az összegyűltekhez, végül fáklyás felvonuláson vett volna részt.

A KEH közleménye szerint az államfő, egyetértésben a magyar kormányzattal, meggyőződéssel vallja, hogy a szomszédos országok vezetőinek kölcsönös utazásai hozzájárulnak a bizalom erősödéséhez és az előítéletek lebontásához, ezért ezt a gyakorlatot folytatni kívánja.

"Az államfő szomszédos országokba tett hivatalos és magánlátogatásai mindig is messzemenően figyelembe vették országaink euroatlanti szerződésekben is kifejezett partnerségét, és szolgálták az együttműködés erősítését, valamint a kisebbségi magyarság támogatását, érdekeik képviseletét" - olvasható a dokumentumban.

A közlemény szerint a kétoldalú kapcsolatok jelentős vívmánya, hogy a szomszédos országok egymás kultúráját és történelmét a nemzeti ünnepek kölcsönös, méltó megemlékezésével tisztelik meg.

Mind Románia, mind Magyarország alapelvként fogalmazza meg az elkötelezettséget a határon túli nemzetrészek iránt, ez tükröződött legutóbb is a román államfő sikeres magyarországi látogatása során - teszik hozzá.

Mint írják, ebben a szellemben készítette elő a KEH és a Külügyminisztérium Sólyom László vasárnapra tervezett ünnepi látogatását is.

Kumin Ferenc, a hivatal főosztályvezetője az MTI-nek szerdán azt mondta: semmiféle változásról nem tud Sólyom László erdélyi útjával kapcsolatban a Köztársasági Elnöki Hivatal.

A KEH azzal összefüggésben kereste meg szerdán az MTI, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerdán közleményben tudatta: értesülései szerint "eltanácsolták" Sólyom László köztársasági elnököt a "román illetékes hatóságok" a március 15-i erdélyi látogatásától.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×