Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Obama egyetemi professzorként tenné rendbe az egészségügyet

Egy év alatt akarja feloldani az évtizedes patthelyzetet és megreformálni az amerikai egészségügyet Barack Obama elnök. Ha ezt nem teszi meg, akkor tíz éven belül a költségvetés egyötödét fogják felemészteni az egészségügyi kiadások. Emellett azonban az is cél, hogy 46 millió biztosítás nélküli polgárra kiterjesszék a szolgáltatást.

Barack Obama az általa csütörökön rendezett "egészségügyi csúcson" azt mondta, készen áll a kompromisszumra. Az elnökválasztási kampány idején ugyanis olyan javaslattal állt elő, amely szerint a jelenlegi egészségügyi magánbiztosítók mellett felállítana egy államit is, hogy így szabályozza a szereplőket. Obama elismerte, hogy az államilag támogatott biztosító "aláígérhet" a privát cégeknek, de azt mondta: ez egyrészt a becsületes úton tartja őket, másrész díjaik leszorítására ösztönözheti oket.

A reform része az is, hogy 46 millió, jelenleg biztosítás nélküli amerikainak is járjon az ellátás, és ezzel párhuzamosan leszorítsák az állami költségeket. A Fehér Ház annak ellenére nem lát ellentmondást a tervben, hogy a jelenlegi rendszer fenntartására is alig van pénze. Obama szerint, ha szinte mindenkire kiterjed az ellátás, akkor könnyebb lesz ellenőrizni az egészségügyi kiadásokat.

A demokraták - és néhány republikánus elnök is - 75 éve próbálják megreformálni az egészségügyet. A legutóbbi jelentős próbálkozás 1994-ben a mostani külügyminiszter, Hillary Clinton nevéhez fuzodött, aki férje elnöksége idején dolgozott ki tervet, amelyet azonban a Kongresszus és különbözo lobbicsoportok ízekre szedtek.

Mostanra azonban az amerikai munkaadókat és üzleti csoportokat is aggasztani kezdte az egyre növekvő egészségügyi számla, és a reform legnagyobb támogatóivá váltak. Obama mindennek tudatában rendezte meg "egészségügyi csúcstalálkozóját" ahová képviselőket, orvosokat, szakszervezeti aktivistákat, üzletembereket és biztosítócégek képviselőit hívta meg.

A találkozót egy kábeltévé élőben adta, Obama pedig az egyetemi szemináriumot tartó professzor és a levezető elnök szerepét ötvözve igyekezett szabad vitára ösztönözni a résztvevőket. és azt sugalmazni, hogy kétpárti, konszenzusos megoldásokban gondolkodik. Elemzők szerint mindez mesteri médiafogás volt a részéről, kérdés azonban, hogy mennyire tudja maga mellé állítani a republikánusokat, akik a hasonló PR-offenzíva ellenére alig-alig támogatták gazdaságélénkítő csomagja elfogadását.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×