Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Megbocsátásért esedezik a tömeggyilkos

Megkezdődött a "kedves szörny" bírósági tárgyalása Kambodzsában. Kaing Guek Eav, aki a vörös khmerek egyik hírhedt börtönének egykori vezetőjeként több ezer ember haláláért tehető felelőssé, bocsánatért esedezik.

Nemcsak én akarom ma az igazságot, hanem minden kambodzsai erre vár már harminc éve - fakadt ki Vann Nath, az egyik túlélő, aki a hírhedt S-21 börtönben raboskodott a vörös khmerek uralma alatt. A kínzóközpontot, ahol 16 ezer férfi, nő és gyerek vesztette életét, az a Kaing Guek Eav vezette, aki kedden áll először a vörös khmerek népirtását kivizsgáló, az ENSZ által támogatott kambodzsai nemzetközi bíróság elé. A 66 éves tömeggyilkost emberiesség elleni bűnökkel, népirtással, kínzással és önkényes letartóztatással vádolják.

Kedves idős embernek írják le a csak Duch néven ismert börtönvezetőt, aki azonban a khmer rezsim egyik legeltökéltebb és legvéresebb kezű kiszolgálója volt. Az egy iskola épületéből a kambodzsai fővárosban kialakított börtönben egy személyben döntött életről és halálról. Vann Nath, aki szerint a külsőre szimpatikus Duch igazi kegyetlen szörnyeteg, úgy élte túl a phnompeni börtönéveket, hogy festményeket és szobrokat készített a vörös khmerek vezéréről, Pol Potról.

"Mindet megölni!"

A rettegett börtönvezért 1999-ben fogták el, miután a vörös khmerek rezsimjének 1979-es megdöntése után két évtizeden keresztül bujkált Kambodzsában. Vallomást még nem tett, a vizsgálóbírókkal készített 21 interjúban azonban többször is elmondta: valóban történtek kínzások az S-21-ben. A börtönvezető elmenekülése után áttért a keresztény hitre, és az áldozatok hozzátartozóitól megbocsátást kért. Tavaly elvitték a régi börtön helyszínére, ahol sírva fakadt és azt mondta: "Megbocsátásért esedezem. Tudom, hogy nem fognak nekem megbocsátani, de arra kérek mindenkit, hogy hagyjanak abban a hitben, hogy mégis megteszik".

A túlélőket nem hatotta meg a megtört Duch - az ő szemükben ugyanaz a szörnyeteg marad, aki ezreket küldött a halálba. A vádirat szerint ő volt az, aki eldöntötte, a fogva tartottak mennyi ideig élhetnek, és egyéni elhatározás alapján rendelte el a kivégzéseket. Állítólag addig kínozták a börtönben az embereket, amíg azok bevallották, hogy a rendszer ellenségei.

Az egyik tömeges kivégzésnél azt a parancsot adta embereinek, hogy mindenkit öljenek meg. Egy másik esetben pedig 29 bebörtönzöttet hivatott magához, és azt mondta: négyet hallgassanak ki, a többit öljék meg.

Duch már több mint kilenc éve van letartóztatásban, ügyvédje szerint ez a helyzet elfogadhatatlan. A bírósági eljárás rendkívül lassan halad, ráadásul a kambodzsaiak rezignáltan fogadják a nemzetközi ítélőszék munkáját, mivel sokan úgy értékelik: maga a kormány irányítja azt, a lassúság miatt pedig a legtöbb bűnös nem fog felelni tetteiért.

Legutóbb egy meghallgatáson az ügyvéd és az ügyész azon vitatkozott hosszasan, hogy engedjék-e vallomást tenni Norng Chan Phalt, aki nyolcéves korában került a hírhedt börtönbe. Amikor 1979-ben a vietnami katonák berontottak az S-21-be, a fogva tartottak ruhái közé bujt, miközben a vörös khmerek evakuálták a börtönt. Phal története csak a múlt héten került nyilvánosságra, amikor eddig még nem látott felvételek vetítettek le arról, ahogy a vietnami katonák bejutottak az S-21-be, ahol gyerekek és felnőttek testei,valamint lefejezett hullák látványa fogadta őket.

Megmenekülnek az igazságszolgáltatás elől

Bár a most kezdődött bírósági tárgyalás mérföldkőnek számít a 30 évvel ezelőtt a hatalomból elüldözött vörös khmerek felelősségének tisztázásában, a nemzetközi bíróság már több évvel ezelőtt felállt, és sokan úgy látják: a vezetők többsége megmenekül az igazságszolgáltatás elől, a több száz vagy ezer gyilkos pedig elkerülheti a megérdemelt büntetést.

"A bíróság nem tud igazságot szolgáltatni a vörös khmerek több millió áldozatának, ha csak egy maroknyi elkövetőt próbál felelősségre vonni, és amíg több vezető is szabadlábon van" - olvasható a New York-i székhelyű emberjogi szervezet, a Human Rights Watch közleményében. A szervezet egyik képviselője azonban hozzátette: jó látni Duch-ot a vádlottak padján, és remélhetőleg a bíróság komoly kérdéseket tűz napirendjére az üggyel kapcsolatban.

Duch-on kívül még négyen állnak bíróság elé: Khieu Samphan, a vörös khmerek egykori elnöke, Ieng Sary, volt külügyminiszter és felesége, Ieng Thirith, valamint Noun Chea, aki a mozgalom fő ideológusának számított. Mind a négyen tagadják az ellenük felhozott vádakat.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×