Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Nem kell a kedvezményes hitel, ha nem lehet embert elbocsátani

A Nicolas Sarkozynek tett ígéretük ellenére a két legnagyobb francia autógyártó több ezer ember elbocsátására készül az idén. A francia államfőt különösen a Peugeot - Citroën vezérigazgatója dühítette fel, aki hétfőn még megígérte, hogy a kedvezményes kamatozású állami hitel fejében idén egyetlen francia dolgozójától sem válik meg, két nappal később azonban már 11 ezres létszámleépítésről beszélt.

A Peugeot - Citroën első embere a cég katasztrofális tavalyi eredményeire hivatkozik, a társaságnak ugyanis 2008-ban - tíz év után először - tetemes veszteséget kellett elkönyvelnie, deficitje elérte a 343 millió eurót. Az előző évhez képest bevételei 7,4 százalékkal, 54 milliárd euróval csökkentek, és 3,26 millió gépkocsival kevesebbet értékesített. Ráadásul a cégvezetés szerint az idei első félév elképesztően nehéznek ígérkezik.

A társaság ugyanakkor szeretné azt a látszatot kelteni, hogy tartja magát az államfővel kötött megállapodáshoz, ezért kommunikációs igazgatója azt hangsúlyozza, hogy a vezérigazgató által említett létszám valójában a még a tavaly meghirdetett önkéntes távozási programra jelentkezőkből, illetve a következő két évben nyugdíjba vonulókból áll össze, akiket a tervek szerint nem helyettesítenek új alkalmazottakkal.

A nyelvi bűvészkedés ellenére a francia gazdasági sajtó számításai szerint a Peugeot - Citroën csak Franciaországban hat-hétezer ember elbocsátásával számol, ami lényegesen több annál, mint amit tavaly bejelentettek, és várhatóan további négy-ötezer embernek mondanak fel a külföldi gyárakban.

Hasonlóan nehezen átlátható, még tavaly bejelentett számokkal játszadozik a Renault is, azt állítva, hogy a vártnál nagyobb a cégtől távozni akarók száma. A kamiongyártó Renault Trucksot tulajdonló svéd Volvo viszont kedden kerek-perec elutasította a számára felkínált 500 millió eurós kedvezményes hitelt, mondván: elfogadhatatlannak tartja, hogy ellentételezésként nem lehet felmondani a dolgozóknak.

A Peugeot - Citroën vezérigazgatója által tett kijelentésre reagálva Nicolas Sarkozy már szerdán figyelmeztetett: aki nem tartja be a megállapodást, annak - a megkötött, de a nyilvánosság által még nem ismert - szerződés szerint magasabb kamatot kell majd fizetnie. A Renault és a Peugeot - Citroën az államfővel aláírt hétfői megállapodás értelmében napokon belül ötéves futamidejű, 3-3 milliárd eurós hitelt vehet fel, melyért mindössze 6 százalékos kamatot kell fizetniük, a piacon jelenleg alkalmazott 11-12 százalék helyett.

Mint arról az InfoRádióban korábban beszámoltunk, az érintett cégek vezetőinek cserében meg kellett ígérniük, hogy a következő öt évben nem zárnak be gyárat francia földön, és idén egyetlen dolgozójuknak sem mondanak fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×