Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Ködösítéssel vádolják a Nobel-díjas írót

Németországban ezen a héten került a könyvesboltokba a Nobel-díjas Günter Grass önéletrajzi ciklusának utolsó kötete. A Die Box (szó szerint A doboz) című könyv képzeletbeli párbeszéd az író és gyermekei között.

A doboz, azaz Történetek a sötétkamrából cimű kötetben Günter Grass folytatja életrajzi elbeszélését. A most megjelent könyv lényegében folytatása a Hagymahántás című önéletrajzi naplónak, noha ezúttal a Nobel-díjas szerző más irodalmi formát választott beismeréseinek közlésére.

A Hagymahántásban nyilvánosságra hozott részletek általános megütközést váltottak ki, hiszen Grass ebben a kötetben először számolt be a náci párt fegyveres alakulatához, a Waffen SS-hez fűzödő aktív kapcsolatáról.

Ezúttal főleg a meglehetősen ködös fogalmazáson akadtak fenn a kritikusok. A berlini Tagesspiegel az új könyvvel kapcsolatban főleg azt emeli ki, hogy a múlttal való nyílt szembenézés egykori zászlóvivője ebben a kötetében inkább már az elkenés művészetét gyakorolja. A Die Welt kritkusa pedig azt veti a Nobel-díjas író szemére, hogy A doboz a Hagymahántásban megkezdett önigazolás folytatása, megtoldva a kiengesztelés reményével, amit - a könyv szerint - gyermekeitől vár.

Az 1927-ben az akkor még Danzignak nevezett Gdanskban született Günter Grass 1959-ben a Bádogdob című regényével robbant be a német irodalomba, de csak 40 évvel később kapta meg a Nobel-díjat. Hosszú időn át a nemzeti lelkiismeret irodalmi fáklyavivőjeként tartották számon, de két évvel ezelőtt, a Hagymahántás című életrajzi kötetét megelőző reklámhadjárat során egy sajtóinterjúban váratlanul beismerte, hogy a háború utolsó szakaszában a hírhedt Waffen SS tagja lett. Nyilatkozatával erősen megtépázta minden oldalról elismert addigi tekintélyét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×