Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Akár bűnözők is munkát kaphatnak a brit reptereken

Több ezer olyan külföldi dolgozik Nagy-Britannia legnagyobb repterein, akiket nem ellenőriztek, hogy hazájukban követtek-e már el bűnt. A fiaskó kiderülése után szakértők úgy vélik: akár valamelyik reptéren dolgozók között is szerveződhet a következő terrortámadás.

Annak ellenére, hogy felhívták a hatóságok figyelmét arra, hogy akár a repterek személyzetéből is kikerülhetnek terroristák, kiderült: a brit illetékesek nem ellenőrzik azoknak a külföldi személyeknek a hazai erkölcsi bizonyítványát, akik munkát kapnak a légikikötőknél.

Így akár olyan bevándorló is dolgozhat például Anglia legnagyobb repterén, a londoni Heathrow-n, aki hazájában valamilyen bűncselekményt hajtott már végre. A repterek ugyanis a munkára jelentkezőnél csak azt vizsgálják meg, hogy a szigetországban követett-e már el bűnt vagy sem. Ha nem, akkor minden további nélkül dolgozhat például poggyászrakodóként bármelyik nagy reptéren.

Becslések szerint közel 200 ezren dolgoznak a légikikötők különböző részein: kávézókban, boltokban, de sok bevándorlót alkalmaznak poggyászrakodóként, takarítóként, sőt a biztonsági szolgálatoknál is munkát kaphatnak.

A brit kormány azzal magyarázta a hiányosságot, hogy a külföldiek esetleges büntetett előéletének kiderítése túl sok időt vesz igénybe, és az ellenőrzést nem mindig lehet összeegyeztetni az adott ország igazságszolgáltatási rendszerével.

Tavaly a brit belügyminisztérium becslése szerint 11 ezer illegális bevándorló kapott munkát biztonsági cégeknél.

Címlapról ajánljuk

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×