Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Elhunyt az Exodus egykori kapitánya

Kilencvenéves korában elhunyt Joszi Harel, a legendás Exodus nevű bevándorlóhajó egykori kapitánya, amely több ezer európai zsidót szállított Izraelbe a II. világháború után. A kapitány és hajójának alakját Leon Uris Exodus című regénye és a belőle készült film tette halhatatlanná.

Harellel szívmegállás végzett tel-avivi otthonában. A kapitány és hajójának alakját Leon Uris Exodus című regénye és a belőle készült film tette halhatatlanná. 1947-ben több mint 4500 holokauszt-túlélővel a fedélzetén Harel megpróbálta áttörni a palesztinai brit blokádot.

A fedélzeten harc tört ki, amelynek három halálos áldozata volt. Az összecsapást követően a brit haditengerészet elkobozta az Exodust, a menekülőket pedig visszafordította Európába.

Harel még további három utat vezetett Izraelbe, sok ezer kivándorlóval a fedélzeten. "A történelem bebizonyította, hogy a menekülteket nem lehet legyőzni" - mondta két évtizeddel ezelőtt egy újságnak.

Joszi Harelt Szdót Jam kibucban helyezik örök nyugalomra, amelynek területén Izrael állam megalakulása előtt egy haditengerészeti erőd működött.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×