Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

A lengyelek marakodása miatt mondta le varsói útját Sarkozy

A lengyel vezetők közötti protokollvita miatt mondta le Nicolas Sarkozy francia államfő szerdai varsói látogatását - tudta meg a Le Figaro című francia napilap.

A francia-lengyel stratégiai partnerségről szóló megállapodás aláírását múlt pénteken hivatalosan a francia elnök elfoglaltságaira hivatkozva halasztotta el Párizs egy meg nem jelölt későbbi időpontra. Valójában azonban a franciák megelégelték a lengyelek közti protokollvitát; Donald Tusk lengyel miniszterelnök ugyanis úgy vélte, hogy a találkozón túl nagy szerep jutna Lech Kaczynski államfőnek - írta kedden a párizsi konzervatív újság.

A Le Figaro szerint nem ez az első lengyel diplomáciai gikszer, amely miatt az európai partnerek szemében kiszámíthatatlanná váltak a lengyelek. Pedig Franciaország kiemelt hangsúlyt kíván fektetni a két ország vezetőinek csúcstalálkozóira. A most kútba esett eseményre Sarkozyt elkísérte volna miniszterelnöke, Francois Fillon is, valamint kormánya legalább hat minisztere.

A lap elismeri, hogy a tavaly őszi lengyel parlamenti választások óta Tusk mindent megtesz az előző kormány alatt erőből politizáló lengyel diplomácia "pacifikálására". A miniszterelnök az államfőnek ellentmondva próbálja Lengyelország viszonyát rendezni Oroszországgal, ahol februárban tett hivatalos látogatást, valamint Németországgal, a Kaczynski ikrek másik kedvelt céltáblájával. Ezenkívül nem kis munkával sikerült meggyőznie Lech Kaczynskit, hogy írja alá a Lisszaboni Szerződés ratifikálásáról szóló törvényt, amely a köztársasági elnök szerint Lengyelország szuverenitását fenyegeti.

Miközben a kormány és az elnök között már javulóban volt a viszony, a Le Figaro arra emlékeztet, hogy az utóbbi napokban Radoslaw Sikorski külügyminiszter és Lech Kaczynski között alakult ki újabb feszültség. Sikorski ugyanis - aki az előző kormány védelmi minisztere volt - nem konzultált az államfővel, mielőtt több nagykövetség bezárásáról döntött.

Az utolsó csepp a pohárban az argentínai nagykövet visszahívása volt, aki Kaczynski mellett Tadeusz Rydzyk atyának, a szélsőséges nacionalista katolikus Radio Maryja igazgatójának pártfogoltja. A nagykövet ugyanis annak a Jan Kubalinski üzletembernek a barátja, aki a II. világháború után a náci megszállókhoz fűződő kapcsolatai miatt hagyta el Lengyelországot és telepedett le Argentínában. Kubalinski jelenleg a Radio Maryja egyik legfőbb szponzora.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×