Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Egyszerre avatják Vereckén a magyar és az ukrán emlékművet

A tervek szerint egyszerre avatják fel idén júniusban a Vereckei-hágón a már megépült magyar honfoglalási emlékművet és az 1939-ben ott állítólag kivégzett ukrán fegyveres ellenállók addig felállítandó emlékjelét.

A két emlékművel kapcsolatos, még nyitott kérdéseket a hétvégén vitatta meg Ungváron a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal mellett működő, ismert helyi alkotókból álló művészeti tanács.

A hivatal sajtószolgálatának beszámolója szerint a magyar honfoglalási emlékmű létesítését övező országos figyelemre való tekintettel a fórum résztvevői meghallgatták annak alkotóját, Matl Péter munkácsi szobrászt, aki - a jelentés szavaival - különösen hangsúlyozta, hogy a magyar törzseket jelképező hét kőtömbből álló, gúla alakú emlékművön "nem lesz turulszobor, sem egyéb magyar állami szimbólum".

A tanácskozáson Jurij Gleba, a közigazgatási hivatal művelődési főosztályának vezetője bejelentette, hogy az Ukrajna és Magyarország között létrejött megállapodásnak megfelelően mindkét emlékművet júniusban avatják fel, s addig helyreállítják a Vereckei-hágón álló, ismeretlenek által megrongált szovjet katonai emlékművet is.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×