Infostart.hu
eur:
361.9
usd:
315.8
bux:
152460.58
2026. szeptember 22. kedd Móric

Németországban is figyelik a fejkendő vitát

Németországban közel 3 millió mohamedán él, így nem meglepő, hogy körükben is érezteti hatását a muzulmán fejkendőviselet egyetemi tilalmának tervezett feloldása körüli törökországi vita. A legtöbb német tartományban ugyanis tilos a tanárnők számára a fejkendő viselése az iskolákban. A diáklányokra viszont nem vonatkozik ez a rendelkezés.

A közelmúltban országos érdeklődés követte azt a pert, amelyet egy ügyvédnő indított Hessen tartomány ellen a fejkendőviselet engedélyezése érdekében. A törvényben szavatolt vallásszabadság durva megsértésének minősítette, hogy Hessenben nemcsak az iskolai oktatóknak, hanem valamennyi közalkalmazottnak megtiltották a fejkendő viseletét, és erre hivatkozva egy bírónőnek sem engedélyezték, hogy bekötött fejjel jelenjen meg a tárgyalóteremben.

A tartomány legfelsőbb bírósága azonban úgy vélte, hogy a tilalom jogos, mert azon a közmegegyezésen alapszik, amely szerint az állami, illetve községi alkalmazottak nem nyilváníthatják ki ruházkodásuk útján sem politikai, világnézeti vagy vallási felfogásukat.

Néhány éve Baden-Württenbergben hasonló okból bocsátottak el egy iskolai tanítónőt, aki a legfelsőbb bíróságig vitte az ügyét, de végül pert vesztett.

A divatszakmát viszont kevésbé aggasztja a tilalom, a nemrég tartott berlini divathéten, ami szakmai szempontból rang- és irányadónak minősül Németországban, a manökenek egy része miniszoknyában ugyan, de bekötött fejjel lépett a kifutóra.

Mint Cora Isabel Stechern, a divatszakma egyik komoly ígérete elmondta, semmit sem lát abban, ha muzulmán nők a korral haladva úgy öltözködnek, hogy egyúttal eleget tesznek a hajat eltakaró vallási előírásoknak is.

Hanganyag: Vincze András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Az Alkotmánybíróság hétfői, egyhangú döntése szerint az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás teljes rendszere alkotmányellenes. A döntés következményeiről, a kormánnyal jelenleg zajló tárgyalásokról és a budapesti olimpia esélyeiről is beszélt Karácsony Gergely főpolgármester az InfoRádióban.

Leszavazta a Tisza-frakció a köztársasági elnök jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra

Magyar Péter miniszterelnök már hétfőn utalást tett arra, hogy nem biztos a frakció támogatásában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×