eur:
389.26
usd:
361.93
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

A pannon puma kómában, a tátrai tigris csúcsformában

Szlovákia gazdasága továbbra is gyors ütemben fejlődik, de gazdasága még így is messze elmarad az Európai Unió átlagától.

Az OECD legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy Szlovákia továbbra is az Európai Unió egyik leggyorsabban növekvő gazdaságával dicsekedhet, ám a 27-tagú közösség átlagos gazdasági szintjét még sokáig nem éri el.

A becslések szerint 2007-ben a szlovák gazdaság növekedési üteme eléri a 8,8 százalékot, míg az uniós átlag csupán 2,7 százalék. Szlovákia tehát fokozatosan csökkenti hátrányát.

Az unióhoz viszonyított, vásárlóerő-paritáson mért GDP egy főre eső átlaga Szlovákiában a 2006-os közel 64 százalékról tavaly 67,5 százalékra nőtt, az idén pedig elérheti a 70 százalékot.

A Mladá Fronta Dnes cseh napilap írása szerint Szlovákia egy főre jutó GDP-je vásárlóerő-paritáson számolva az idén már meghaladja Magyarországét. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet jelentése úgy véli, hogy Közép- és Kelet-Európában Szlovákia továbbra is a "tigrisek csoportjában" marad.

Elemzők szerint a szlovák gazdaság az Európai Unió átlagos színvonalát 15 év múlva, azaz 2022-ben érheti el, feltéve, hogy a vizsgált időszakban az ország növekedési üteme folyamatosan 5 százalék feletti lesz, míg az unió átlaga 2 százalék közelében marad..

Elemzők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a gyors gazdasági növekedés még nem hozza magával automatikusan a magasabb életszínvonalat. Annak ellenére, hogy Szlovákia egy főre jutó GDP-je az uniós átlag kétharmadának közelében van, a szlovák átlagbér mélyen az EU-mérce 50 százaléka alatt mozog.

E tekintetben Szlovákiát nem csupán Csehország és Magyarország, de Lettország és Litvánia is megelőzi, és 40 európai ország mezőnyében csupán a 27. helyen szerepel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 7. 22:00
×
×
×
×