Infostart.hu
eur:
390.79
usd:
337.58
bux:
121795.19
2026. március 20. péntek Klaudia

Funar pénzt adna a romániai magyaroknak az áttelepedésre

Ezer eurót, útiköltséget, illetve házaikért kártérítést kellene fizetnie a román államnak a Magyarországra áttelepedni kívánó romániai magyaroknak, ha a parlament elfogadja Gheorghe Funar szenátor erről szóló törvénytervezetét.

A magyarellenes nézeteiről hírhedtté vált egykori kolozsvári polgármester, aki most a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) törvényhozója, pénteken jelentette be, hogy erről szóló törvénytervezetet nyújtott be a parlamentben. Elmondta: a jogszabálytervezet minden olyan romániai magyarra vonatkozna, aki nem ismeri el Románia Erdéllyel való egyesülését.

"Figyelembe vettem egyes romániai magyarok honfoglalási szándékát, akik nem ismerik el az egységes román nemzetállamot" - nyilatkozott Funar utalva arra, hogy az RMDSZ európai parlamenti választási kampányának jelszava "Új honfoglalás".

Az alkotmányossági rend veszélyeztetése miatt a PRM büntetőjogi keresetet nyújtott be a héten Románia főügyészénél Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke ellen. A kereset benyújtását Markónak az október 20-án Marosvásárhelyen, az RMDSZ kampányindító rendezvényén elhangzott beszédével indokolták.

Össztűz alatt az RMDSZ


A jelentős erőt képviselő román pártok is össztűz alá vették Markót és az RMDSZ politikusait. Markónak a Demokrata Párt (PD) egyik képviselője azt rótta fel, hogy "irredenta és alkotmánysértő" kijelentéseket tett. Emil Boc pártelnök pedig azt kifogásolta, hogy Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök hallgat, miközben az RMDSZ-es miniszterek a magyar himnuszt énekelték a szövetség kampányindító rendezvényein.

Pénteken a Szociáldemokrata Párt (PSD) Kolozs megyei szervezetének képviselői Románia alkotmányát, történelemtankönyvet és egy levelet adtak át személyesen Markónak, akit - mint fogalmaztak - ezzel arra akartak emlékeztetni, hogy román állampolgár.

Az RMDSZ elnöke korábban elmondta: a magyar kártya kijátszása mindig hatott választási kampány idején, amikor egyes román pártok azt remélik, hogy az RMDSZ támadásával erősítik fel hangjukat.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
Kőkemény ultimátumot adott Orbán Viktor az uniós csúcson, hiába a tagállamok ellenállása

Kőkemény ultimátumot adott Orbán Viktor az uniós csúcson, hiába a tagállamok ellenállása

Az uniós csúcson az energiaválság és az ukrajnai helyzet miatt kiéleződő politikai konfliktusok kerültek előtérbe, különösen a Barátság kőolajvezeték leállása és a magyar–szlovák vétó nyomán. Orbán Viktor miniszterelnök jelezte, hogy Magyarország a jelenlegi feltételek mellett nem hajlandó feladni álláspontját, és a továbblépést egyértelmű garanciákhoz köti. A kormányfő a Portfolio több kérdésére – így az ukrán elnökkel folytatott egyeztetés részleteire, az orosz energiáról való leválási tervére és a tényfeltáró delegáció ügyére is – válaszolt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×