Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
323.61
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Megtorpedózzák a még meg sem épült szuperhajót?

A költségek jelentős túllépésének veszélyére figyelmeztet az amerikai szövetségi számvevőszék az újgenerációs repülőgép-hordozó építésével kapcsolatban. Szó, mi szó, a hajógyárak nem jeleskedtek az utóbbi időben az építési költségek betartásában.

A számvevőszék jelentése szerint több okból is túllépi majd a Gerald R. Ford korábbi amerikai elnökről elnevezett hordozó építési költsége a tervezettet.

Először is a haditengerészet számítása túlságosan optimista, ráadásul a flotta nem képes szigorúan felügyelni a költségkeretek betartását, így nem tud időben lépni sem.

Emellett a hajó három rendszerének - az elektromágneses katapult, a radar és a továbbfejlesztett leszállító berendezés - fejlesztése is akadozik, a technikai nehézségek pedig gyakran járnak együtt a költségek megugrásával.

A Képviselőház haditengerészeti bizottságának egyik republikánus tagja a jelentésre hivatkozva kijelentette: a haditengerészet múltbeli teljesítménye alapján a mostani hajóépítési program költségvetése nem reális.

Roscoe Bartlett felhívta a figyelmet arra, hogy ha a CVN-78-as hadrendi jelet kapó új hordozó építésénél csak 10 százalékkal lépik túl a tervezett büdzsét, az is körülbelül egymilliárd dolláros pluszköltséget jelent majd.

A kevesebb több lenne?

A képviselő emlékeztetett arra is, hogy az új partvédelmi hajók (az LCS-osztály) építésénél ennél sokkal nagyobb arányban lépték túl a büdzsét: a két egységet eredetileg 220 millió dollárért gyártották volna le, ám a végén egy hajó került volna 155 millió dollárba.

Ez már a haditengerészetnek is sok volt, és visszamondta az egyik egységre adott megrendelést.

A politikus megemlítette Cebrowski altengernagy alternatív flottakoncepcióját, amely szerint hasznosabb lenne több kisebb hordozót építeni, szemben a haditengerészet kevesebb szuperhordozót favorizáló elképzelésével.

Optimista becslés ide vagy oda, a költségeken meglátszik, hogy új hajóosztályról van szó: az előzetes tervezés és technológiai fejlesztések költségeit 5,6 milliárd dollárra teszik, míg a Gerald Ford építését 8,1 milliárd dollárra.Nimitz-utódok

A jelenleg az amerikai flotta gerincét alkotó, még az ötvenes-hatvanas években tervezett Nimitz-osztályú repülőgép-hordozók felváltását szolgáló CVN-21 program célja, hogy a következő száz évben is biztosítsa az amerikai hegemóniát a világ tengerein.


Újítások az új hordozón (Kép: DID)

A Ford-osztályú hordozókon a tervek szerint elődeikhez képest 20 százalékkal nagyobb hely lesz a repülőgépek számára, jobb lesz a túlélőképességük, működtetésükhez kevesebb tengerészre lesz szükség, továbbá jóval kevesebb karbantartást igényelnek, ami akár 25 százalékkal nagyobb hadrafoghatóságot is  biztosíthat.

Az új típusú atomreaktor és elektromos berendezések a számítások szerint két-háromszor annyi elektromosságot biztosítanak, mint amivel a Nimitz-osztályú hajók rendelkeznek, ami lehetővé teszi, hogy a hatalmas és nehezen szabályozható gőzkatapultokat sokkal kisebb és rugalmasabban alakítható elektromágneses repülőgép-indítóval helyettesíthetik.

Utóbbi ráadásul kisebb megterhelésnek teszi ki a repülőgépeket, amelyek így tovább üzemelhetnek.

Az új reaktor egy további hatalmas előnnyel is kecsegtet: nem kell majd újratölteni a hajók szolgálati ideje alatt, ami egy többéves, sok milliárd dollárt felemésztő folyamat.

Áttervezik a leszállítórendszert is, amelynek a jövőben nehezebb visszatérő gépeket is le kell fékeznie, például az F-35C Lightning II-est.

Megváltoztatják az elektronika beépítésének módját is, amelyet így sokkal rugalmasabban alakíthatnak át, így követhetik a folyamatosan fejlődő technológiát.Áttervezik a tornyot és a repülőfedélzetet is, előbbi kisebb lesz, és a Nimitz-hajókhoz képest mintegy 30 méterrel hátrébb kerül. A lifteket és a repülőgépek indítását szolgáló egyéb berendezéseket úgy rendezik el, mint egy autóverseny boxutcáját.

Az amerikai szóhasználattal élve "NASCAR-repülőfedélzet" lehetővé teszi a gyorsabb fel- és leszállást, ami mind a támadó, mind a védőerő fokozásának kulcsa.

A nagyobb túlélőképességet szolgálja, hogy a parancsnoki központok a híd helyett a hajó alsóbb szintjén kapnak helyet, ahol nagyobb biztonságban vannak, és mellesleg a repülőgépeknek sincsenek útban.

A kerozintartályok és a fegyverraktárak nagyobb páncélvédettséget kapnak, és a hajótestet is megerősítik.

A CVN-78-asnak a tervek szerint 2014-ben kell szolgálatba állnia, amikor a világ első atommeghajtású hordozóját, az akkor már több mint fél évszázada hadrendben álló USS Enterprise-t váltja majd. Körülbelül ilyen hosszú szolgálati időt (2014-2064) szánnak a Gerald Fordnak is.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×