Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
324.96
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Visszaszorítaná a magyar helységneveket a szélsőséges politikus

A szlovák kormánykoalícióban részt vevő nacionalista Szlovák Nemzeti Párt elnöke a parlamentben kezdeményezi, hogy vonják meg a magyar helységnévhasználat jogát mintegy harminc szlovákiai településtől.

Ján Slota úgy véli: legalább harminc vegyesen lakott településen mostanra 20 százalék alá esett a magyar lakosok aránya. Hozzátette: ez alapján már körülbelül csak három-öt települést illetne meg a magyar helységnévhasználat joga.

A Szlovák Nemzeti Párt elnöke elismeri, hogy az általa közölt adatok csak becslések.

A helységnév-használati törvényt utoljára 1999-ben kormányrendelettel módosították, ez alapján - a nem szlovák nyelvű lakosok 20 százalék fölötti aránya miatt - a szlovákiai települések közül összesen 654 helység jogosult a nem szlovák nyelvű, ebből 510 a magyar helységnév használatára.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×