Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Lemondott a török kormányfő, hogy miniszterelnök lehessen

Törökországban benyújtotta lemondását Recep Tayyip Erdogan kormányfő, miután pártja nagyarányú győzelmet aratott a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon. Erre azért volt szükség, hogy az államfő felkérhesse az új kormány megalakítására.

A kormányzó iszlám Igazság és Fejlődés Pártja a nem hivatalos adatok szerint a szavazatok 46,6 százalékát szerezte meg.

A vártnál jobb eredmény alapján a párt 340 mandátumhoz juthat az 550 tagú törvényhozásban, így egyedül alakíthat kormányt.

Az ankarai parlamentbe még két tömörülés jutott be; a baloldali Köztársasági Néppárt 112, a jobboldali Nacionalista Akciópárt 71 helyet szerzett, a kurdok által támogatott függetlenek 27 mandátumra számíthatnak a törvényhozásban. A részvételi arány 80 százalékos volt a voksoláson.

Recep Tayyip Erdogan első nyilatkozatában közölte: folytatja a gazdasági reformokat, és mindent megtesz az ország uniós tagságáért.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×