Infostart.hu
eur:
355.68
usd:
311.73
bux:
140164.42
2026. július 2. csütörtök Ottó

Felakasztották Szaddám Huszeint

Megtörtént, amiről pénteken már sok találgatást lehetett hallani: a síita vezetésű iraki kormány még a szombaton megkezdődött Eid-ünnep előtt kivégeztette a volt iraki diktátort.

Szaddám Huszein kivégzéséről először az amerikaiak által támogatott Al-Hurra tévéadó számolt be, majd az Al-Arabiya televízió is megerősítette.

Gyakorlatilag az a forgatókönyv valósult meg, amiről késő este már tudni lehetett: a volt diktátort helyi idő szerint röviddel hajnali hat óra előtt kísérték a bitófához és akasztották fel.

Féltestvérét és a volt főbírót csak később végzik ki
Az első híradások még arról szóltak, hogy vele együtt végeztek ki két másik elítéltet, ezek egyike Szaddám féltestvére, Barzan al-Tikriti, a másik pedig Awad Hamad al-Bandar egykori főbíró volt.

Később
Núri al-Máliki iraki kormányfő az Irakíja televíziónak azt mondta, hogy Tikríti és Bandar ítéletét az id al-ahda muzulmán vallási ünnep vége után hajtják végre.

Muvafak ar-Rubáje iraki nemzetbiztonsági tanácsadó az Irakíja televíziónak egyértelművé tette: csak Szaddám Huszein kivégzését hajtották végre szombaton.
Az akasztásokat a szombat hajnalban kezdődött vallási ünnep, a mekkai zarándoklatot lezáró Eid elé időzítették. Az iraki törvények szerint ugyanis vallási ünnepek idején tilos a kivégzés.
Ismeretlen helyszín
A kivégzésnél jelen voltak az iraki kormány képviselői, Huszein egyik ügyvédje és vallási vezetők. A helyszínt titokban tartották, de egy iraki televízióadó annyit közölt, hogy az iraki kormány negyedben, a Zöld Zónán kívül állították fel az akasztófát.
Ezt követően arról indult találgatás, hogy hol temetik el Szaddámot. A volt diktátor száműzetésben élő lánya azt szeretné, ha a holttestet ideiglenesen Jemenben helyeznék nyugalomra. Huszein egyik Londonban tartózkodó ügyvédje ugyanakkor a BBC-nek azt mondta: nem hiszi, hogy a család megkaphatná Huszein földi maradványait, és szerinte egy titkos helyen fogják eltemetni.







A 30 éven át korományzó, és százezrek halálával vádolt diktátor hatalmát végül a 2003. tavaszán indult, amerikai vezetésű invázió döntötte meg. Huszein hónapokon át bújkált és csak 2003. decemberében találták meg amerikai katonák.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×