Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Az asztalunkra kerülhetnek Dolly "unokái" - de tudunk-e majd róla?

Alig egy évtizede született meg Dolly, a klónozott bárány, az Egyesült Államokban pedig már arról folyik a vita: meg kell-e jelölni azokat az élelmiszereket, amelyek klónozott állatból készültek?

Klónozással élőlények genetikailag azonos hasonmását lehet előállítani úgy, hogy egy petesejt sejtmagját a másolandó lény gyakorlatilag bármelyik sejtjének magjával helyettesítik és egy genetikailag kompatibilis béranyával kihordatják.

Kínában már tudták

Bár a klónozási kísérletek a múlt század ötvenes éveiben kezdődtek, a módszer még ma sem teljesen kidolgozott, bár a közhiedelemmel ellentétben Dolly korai haláláért nem a klónozás, hanem közönséges tüdőgyulladás volt a felelős.

Nem tartozik szorosan a történethez, de az első sikeres másolat, egy ponty, Tong Disu kínai embriológus műve volt, még 1963-ban, ám eredményét csak egy kínai genetikai közlönyben jelentette meg, így a világ csak évtizedek múltán szerzett tudomást róla.

Kereskedelmi célokra

Az Egyesült Államokban már kereskedelmi céllal is klónoznak állatokat.

Az első, pénzért klónozott állat a Nicky névre hallgató 17 éves macska volt, amelynek texasi gazdája kedvence három évvel ezelőtti - macskához képest hajlott korában bekövetkezett - halálakor 50 ezer dollárért elkészíttette annak másolatát egy kaliforniai biotechnológiai céggel. A Kis Nicky azóta is él és egészséges.

Ma már például jó képességű tenyészbikákat is klónoznak, ezek utódainak húsa és teje egyelőre minden külön jelölés nélkül kerülhet az élelmiszerboltokba.
A hatóságok óvatosak

A fogyasztóvédők szerint a klónozás kiérleletlensége miatt a másolt állatok sok esetben súlyos genetikai hibákkal születnek, és sokkal fogékonyabban a fertőző betegségekre, ezért folyamatosan antibiotikumokat kapnak, és ezek az antibiotikumok bejuthatnak a fogyasztók szervezetébe.

Az Egyesült Államok teljhatalmú élelmiszer- és gyógyszerfelügyelete, az FDA várhatóan még idén közzéteszi hivatalos álláspontját a klónozott állatok termékeinek jelöléséről, de egy, a héten megjelent tanulmányból elég könnyű kitalálni, mi lesz az állásfoglalásban.

Az FDA két kutatója a tanulmányban arra a következtetésre jutott, hogy a klónozott állatokból készült termékek semmivel sem különböznek más állati termékektől, ezért nem is indokolt ezeket külön jelölni.

A fogyasztóvédők máris azt mondják: a Bush-kormány néhány klónozó cég érdekeinek akar elsőbbséget adni annak ellenére is, hogy egy novemberi közvéleménykutatás szerint az amerikaiak 58 százaléka nem szívesen vásárolna klónozott állattól származó húst vagy tejterméket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”) is beszélt. Egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, azt hitte, ezzel ráér 2030-ig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen lesz időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen lesz időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választanak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaznak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×