Infostart.hu
eur:
365.02
usd:
314.32
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Japánban megválasztották az új kormányfőt

Japánban lemondott Koidzumi Dzsunicsiro kormánya; a miniszterek a kormányfő vezette utolsó ülésen jelentették be távozásukat. A parlament ezt követően megválasztotta az új miniszterelnököt, Abe Sindzót.

A miniszterelnöki hivatal közleményében Koidzumi Dzsunicsiro elbúcsúzott a kabinet tagjaitól és hangsúlyozta: reményei szerint utódja folytatja majd az általa megkezdett reformokat.

A leköszönő kormányfő szeptemberben lemondott pártbeli tisztségeiről is, a japán Liberális Demokrata Párt vezetését Abe Sindzo neokonzervatív politikus vette át.

A konzervatív politikus programjában az Egyesült Államokkal való szorosabb kapcsolatok, az 1947-es békealkotmány felülvizsgálata, a világpolitikában való nagyobb szerepvállalás, a hazafias iskolai oktatás mellett szállt síkra, ugyanakkor javítani kívánja a kapcsolatokat Kínával és Dél-Koreával.

Az utóbbi két országhoz fűződő kapcsolatoknak károkat okozott, hogy Abe elődje, Koidzumi Dzsunicsiro többször is látogatást tett a japán hősi halottak, köztük háborús bűnösök emlékére állított tokiói Jaszukuni-szentélyben.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×