Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
326.4
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Rabszolgát tartott egy kaliforniai házaspár

Egy egyiptomi pár elismerte, hogy rabszolgaságban tartott kaliforniai otthonában egy 10 éves lányt. A kislányt, akit Egyiptomból vittek az Egyesült Államokba, napi 16 órán át dolgoztatták, és nem engedték, hogy elhagyja a házat.

A 45 éves egyiptomi származású férfi és volt felesége elismerte a bűntettet. A bíróság ügyükben várhatóan októberben hirdet majd ítéletet, az előzetes megegyezés alapján azonban már most lehet tudni, hogy 3 év börtön vár rájuk. Emellett több mint 100 ezer dollárt kell fizetniük a kislánynak kártérítésként.

A lányt még 2000 augusztusában, 10 évesen vitték az Egyesült Államokba, ahol takarítania, főznie, és mosnia kellett, illetve el kellett látni a pár öt gyerekét.

Fizetést mindezért nem kapott, és azzal is megfenyegetették: ha elhagyja a kaliforniai házat, akkor letartóztatja a rendőrség.

A lányt a bevándorlási hatóságok 2002-ben egy névtelen bejelentés alapján találták meg. A pár a bíróság előtt azzal védekezett: még újak voltak Amerikában és hibát követtek el.

A kislány azóta nevelőszülőkkel él, iskolába jár, és megkapta az amerikai tartózkodási engedélyt.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×