Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
324.65
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén

Japán fenyegetés Észak-Koreának

A japán külügyminiszter gazdasági szankciók bevezetését helyezte kilátásba Észak-Koreával szemben, ha Phenjan kísérletet hajt végre nagy hatótávolságú rakétával.

Aszo Taro az ENSZ Biztonsági Tanácsától független intézkedések között említette az Észak-Koreának küldött olaj- és élelmiszer-szállítmányok leállítását, a készpénzátutalások befagyasztását és a két ország közötti kompközlekedés felfüggesztését.

A japán külügyminiszter közölte, hogy a szigetország vezetése minden, a szankciók bevezetéséhez szükséges jogszabályt elfogadott.

Június elején amerikai tisztségviselők közölték: kémműholdak felvételeiből arra lehet következtetni, hogy Phenjan nagy hatótávolságú rakéta kilövésére készül.

Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Továbbra is az AI-vállalatok és az iráni konfliktus fejleményei vannak a befektetői figyelem középpontjában, tegnap például kifejezetten gyengén teljesítettek a chipgyártók, miután tovább erősödtek a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási buborékkal kapcsolatos félelmek, illetve a kínai verseny fokozódása miatti aggodalmak. Izgalmakból ma sem lesz hiány, a befektetők Christine Lagarde EKB-elnök megszólalásaira és a Nemzetközi Energiaügynökség havi olajpiaci jelentésére figyelhetnek, de a nap legfontosabb közlése az amerikai szeptemberi infláció lesz, ami érdemben befolyásolhatja a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Az előzetes adatok alapján óvatos emelkedéssel indulhat a nap az európai tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×