Mekkora az esélye egy 2036-os vagy esetleg 2040-es budapesti olimpiai és paralimpiai rendezésnek?

Az a meggyőződésem, hogy Magyarország javára válna, és a legjobban Budapest járna azzal, ha olimpiát rendezhetnénk. Sportlétesítményt nem nagyon kell már építeni, ellenben rendbe kellene tenni a budapesti közlekedést, az országos vasúthálózatot korszerűsíteni kellene az olimpiához is, meg egyébként is, miként a budapesti kórházakat is. Sportdiplomataként azt tapasztalom, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a nemzetközi olimpiai mozgalom, de ennél tágabban a nemzetközi sportvilág nagyon bízik Magyarországban. A nemzetközi környezet felől nézve nem esélytelen egyáltalán, hogy a Párizs utáni legközelebbi európai olimpiát Budapesten, Magyarországon rendezzük, feltéve, hogy ezt Magyarország akarja, és különösen is feltéve, hogy az ehhez szükséges egyetértés, egység, összefogás létrejön Magyarországon. A NOB csak oda megy, ahol szilárd talajra lehet építeni az olimpiát, ahol elég nagy támogatottsággal, egységesen akarja egy nemzet, egy város a rendezést.

Politikai egyetértésre van szükség a főbb szereplők között, vagy a közvélemény meggyőző többségére?

Mind a kettőre. Mostanában jött ki a Mediánnak egy közvélemény-kutatása, aminek én két nagyon erős tanulságát látom. Egyrészt, hogy a magyar emberek meggyőző többsége – úgy, hogy még nem is igazán beszéltük ki, hogy mit jelentene egy magyar olimpiai terv –, 60 százaléka azt mondja, hogy Magyarország igenis alkalmas s rendezésre. Viszont az is látszik a Medián-kutatásból, hogy azon még sokat kell dolgozni, hogy elég erős, elég szilárd támogatottság legyen, de mind a kettő megspórolhatatlan. Nagyon világosan szeretnék fogalmazni mindenkinek, aki gondolkodik, tervez vagy álmodik egy budapesti olimpiáról: szükséges az, hogy a magyar emberek többsége szilárdan, erősen támogassa, és természetesen szükséges az, hogy a főbb politikai szereplők, a kormány és a Városháza, a főpolgármester és a fővárosi képviselőcsoportok, a kormány és ellenzék között ebben az ügyben egyetértés legyen. Ha ez nem jön létre, akkor felejtsük el.

A támogatottságnak milyen szintűnek kell lenni, és mondjuk egy népszavazásnak lehet-e helye, értelme?

A támogatottságnak 60-70 százalék körül, tartósan, biztosan lennie kell a közvéleményben.

Most még alatta vagyunk.

Alatta vagyunk, de egyrészt sok még az idő, másrészt pedig értem én, hogy a közvélemény-kutatóknak ez egy kurrens dolog, meg kaptak rá megbízást, hogy mérjék, de miről beszélünk? Nincs még olimpiai terv. Én egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy nincs már olyan, hogy egy kaptafára készült olimpia. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságon belül elég sok változás bekövetkezett az elmúlt években. Abszolút a fenntarthatóság van középpontban. Olyan helyszíneket keres a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, ahol sportlétesítményt nem vagy szinte nem kell építeni, ahol egyértelműen ki tudja mutatni az adott házigazda, ha érdeklődik az olimpia rendezése iránt, hogy az olimpiát a saját fejlődésének a szolgálatába tudja állítani. Egy városnak az olimpiától teljesen független céljait, egy nemzetnek a fejlesztési céljait, programját katalizálja a rendezés és gyorsítópályára rak egy közösséget, és úgy is fogalmazunk, hogy vége van annak a világnak, most már elég régen, hogy egy nagyon szabályozott követelményrendszernek megfelelő olimpiához kell igazodnia mindenkinek, a várost igazítják az olimpiához. Nem, az olimpiát szabhatja mindenki a saját városához, a saját környezetéhez és a saját, az olimpiától független céljaihoz, fejlesztési szükségleteihez. Hadd mondjak csak egy vagy két külföldi példát. Pályáztunk a 2024-es olimpiára, és aztán jött egy politikai felfordulás, és vissza kellett vonni a pályázatot. Akkor, amikor mi részesei voltunk ennek, versenyeztünk Amerikával és Franciaországgal, Los Angelesszel és Párizzsal. Kevesen emlékeznek már rá, hogy a pályázat kellős közepén, 2016-ban – 2015 és 2017 között zajlott a pályázat – a leggyilkosabb, legádázabb választási kampányát, politikai harcát bonyolította le mind a két ország. 2016-ban volt Trump első kampánya. Először meg kellett harcolnia a republikánus elittel, mert nem akarták, hogy ő legyen a jelölt, majd pedig tényleg az amerikai demokrácia egyik leggyilkosabb választási kampánya zajlott Hillary Clinton és Donald Trump között. Egy kérdésben nem volt vita a republikánusok és a demokraták között. Miközben tényleg ölték egymást szinte, bármikor kiálltak a saját hazájuk közvéleménye elé, vagy kiálltak a világ színpadjára, és azt mondták, hogy ugyan rengeteg ellentétünk van, de egy kérdésben egyetértünk. Félre tudtak tenni minden ellentétet a Los Angeles-i olimpia kérdésében. És 2016-ban választották meg először Franciaországban Macron elnököt. Ott is gyilkos kampány folyt, a jobboldali jelöltet, Fillont, aki Sárközy kormányában miniszterelnök is volt, annyira diszkreditálták, hogy vissza kellett lépnie a jelöltségtől. Öldöklő választási kampány folyt a bal- és a jobboldal között, Macron pedig bejött új erőként. Kérdés volt, amiben a Macron-féle társaság, a francia szocialisták, a baloldal, a francia republikánusok, a jobboldal, országon belül és kifelé, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felé, a nagyvilág felé teljesen összezártak és egyetértettek, és azt mondták, hogy nem érdekes, hogy belpolitikai, külpolitikai ügyekben vannak vitánk, képesek voltak együtt, egységesen kiállni az olimpiáért. Ez az a mérce, amit a magyar politikai elitnek meg kellene ugrani, ha komolyan gondolja bárki az olimpiát.

Ehhez hol tartanak most a tárgyalások a főbb szereplők között?

Nem tudok arról, hogy zajlanának tárgyalások. Szerintem most nincsenek, ami nem baj, mert időben vagyunk. Én nem tudok egyeztetésekről.

Informálisakról sem?

Én nem tudok sem informális, sem titkos, semmilyen egyeztetésről, de az biztos, hogy szükségesek lesznek és az is biztos, hogy ezeknek nyíltaknak, nyilvánosnak és transzparensnek kell lenniük. Abban is elég biztos vagyok, mint a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének a tagja, és Gyulay Zsolt MOB-elnöknek és a többieknek szoros munkatársa, egy csapatban dolgozva, hogy érdemes lesz a kezdő lépéseket megfelelő időben a Magyar Olimpiai Bizottságnak megtenni, mégiscsak Magyarország a Magyar Olimpiai Bizottságon keresztül kapcsolódik a nemzetközi olimpiai mozgalomhoz. Az olimpia letéteményese Magyarországon a jövőre 130 éves Magyar Olimpiai Bizottság, ami az egyik legelső nemzeti olimpiai bizottság volt a világon, a hatodik talán, olimpiai ügyben talán mégiscsak a legkompetensebb, és van egy előnye: politikailag semleges szereplő.

Önnek vannak egyeztetései a háttérben a politikai szereplőkkel? Akár a kormányoldalon, akár pedig Karácsony Gergely újraválasztott főpolgármesterrel?

Nekem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként nincsenek semmiféle háttéregyeztetéseim. De mindenkinek a rendelkezésére állok, ha kérdése van azzal kapcsolatban, hogy mégis melyek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság helyszínválasztásának, helyszínkeresésének a legfőbb szempontjai, hogy hogyan zajlik ez, és a NOB szerint melyek a legfontosabb elvárások egy olimpiával kapcsolatban. Teljesen nyilvános hír volt, hogy a párizsi olimpián Karácsony Gergely találkozott Thomas Bach elnökkel. Nyilván a főpolgármesternek előtte volt néhány kérdése, mitől jó egy olimpia, mit tart fontosnak a NOB, mik a helyszínválasztás főbb szempontjai, mi az eljárás. Az olimpia után pedig tájékoztattam arról, hogy a NOB értékelésében hogyan sikerült Párizs és mik a legfontosabb tanulságok. De messze nem csak Karácsony Gergely számára van nyitva ez az ajtó, jómagam, illetve a Magyar Olimpiai Bizottság mindenkinek a rendelkezésére áll, aki felelősen tájékozódni akar olimpia ügyben.

Milyen szintű fejlesztésekre lehet szükség a fővárosban? Azt is figyelembe véve, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a legutóbbi nyilatkozatai alapján egyértelműen olimpiapárti lett.

Hadd kapaszkodjak ebbe az utolsó mondatba, és aztán a fejlesztésekről. Abban, hogy olimpiapárti lett Karácsony Gergely, úgy látom, hogy a párizsi polgármesternek van nagyon nagy szerepe, és magának Párizsnak. Anne Hidalgónak hívják a francia főpolgármester asszonyt, aki már elég régóta, 2014 óta főpolgármestere Párizsnak. Végigcsinálta az olimpiára való felkészülést, az olimpiai pályázatot, aztán magát az olimpiát, és ő egy baloldali progresszív politikus, szocialista párti politikus, tehát a baloldalról jön, mint Karácsony Gergely, és én azt látom, hogy a vele való sok beszélgetés és a párizsi példa az, ami főpolgármester urat eléggé meggyőzte arról, hogy az olimpia lehetőség lehet Budapest számára is. Az az érdekes, hogy Anne Hidalgo, ezt sokszor elmondta interjúiban is, kifejezetten szkeptikus, sőt olimpiaellenes volt, és aztán amikor megismerte a párizsi koncepciót, és a francia olimpiai családdal meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal intenzív párbeszédbe bocsátkozott, akkor rájött arra, hogy a saját városának, Párizsnak ez lehetőség. Úgy látom, hogy Karácsony Gergely is azt látja most, hogy Budapest számára ez egy lehetőség. Én ezzel egyetértek, ez katalizátor, gyorsítópálya, ugródeszka lehet Budapest számára, egész egyszerűen annál a ténynél fogva, hogy sportlétesítményt már nem nagyon kell építenünk, viszont vannak olyan városfejlesztő, közlekedésfejlesztő beruházások, amelyekre évek, sőt leginkább évtizedek óta tudjuk, hogy szükség lenne, de valahogy mindig lehúzzák őket a listáról, nem valósulnak meg, noha most már a hiányuk feszítő.

Így megvalósulhatnának?

Az olimpia, mint egy apropó, mint egy ünnep, mint egy ügy, kiváltaná ezeknek a régi adósságoknak a megvalósítását, mert másképpen az a két és fél hét nem hozható le, sőt utána évtizedekre, évszázadokra vagy évszázados távlatban szolgálnák a város hétköznapi életét. Gondoljunk itt a HÉV-vonalak felújítására, az új HÉV-járművekre, hidakra, utakra, fölüljárókra, a villamoshálózat korszerűsítésére, bővítésére, egy csomó hétköznapi dologra.

Karácsony Gergely külön megemlítette az InfoRádiónak adott interjúban az akadálymentesítés gyakorlatilag teljes körűvé tételét, hiszen az olimpiát paralimpia követi néhány héttel később. A főpolgármester szerint 2036-ra meg is lehetne ezt valósítani. Ön mennyire tartaná ezt fontos szempontnak?

Az akadálymentesítést az olimpiától teljesen függetlenül fontosnak tartom, és nem lehetünk büszkék arra, hogy a budapesti közterek és közösségi közlekedés jóval kisebb része akadálymentes, mint amekkora sok hasonló európai nagyvárosban, fővárosban. Ez is egy olyan adósság, amit érdemes törleszteni.

Különösen a külső kerületekben.

Különösen a külső kerületben. Ezen mindenképp változtatni kell. Magamnak is mondom, hogy sokszor leegyszerűsítve olimpiáról beszélünk, miközben olimpia mellé a paralimpiát mindig oda kell érteni. Olimpiát és paralimpiát most már olyan értelemben együtt rendeznek, hogy kis szünettel a házigazdáknak mind a kettőt meg kell rendezni. A paralimpia megrendezése lehetetlen akadálymentesítés nélkül. Ha képesek vagyunk az előkészítő munkát tisztességesen, transzparensen elvégezni és ha a szükséges egyetértést, összefogást létre tudjuk hozni, akkor én olimpiapárti vagyok. Hangsúlyozom, ezt egy lehetőségnek, esélynek látom Magyarország számára. Sokat tudnék arról beszélni, hogy szerintem, ha jól csináljuk, akkor ez milyen előnyökkel jár Magyarország számára. De az akadálymentesítés kapcsán csak egy dolgot hadd emeljek ki, ez egy soft szempont, és kevesebbet szoktunk róla beszélni, de az olimpia valójában nem az a két és fél hét, meg a plusz két hét paralimpia, hanem egy hét-tízéves fölkészülés, egy út, ami során egyre erőteljesebben készül egy közösség. A paralimpia rendezése óhatatlanul azt eredményezi bárhol, s ezt eredményezné Magyarországon is, hogy a társadalom megértőbb és nyitottabb lesz a fogyatékossággal élő honfitársaink nehézségeire és a megoldásokra. De ez sosem áll meg a fogyatékosoknál, ha egy közösség empatikusabb, megértőbb, érzékenyebb lesz a fogyatékkal élők felé, akkor óhatatlanul megértőbb, empatikusabb és nyitottabb lesz a rászorulók felé, a bármilyen nélkülözésben élők felé, és az ő megsegítésük iránt, s megnövekszik az együttműködési készség. Ez a békeidők legnagyobb eseménye. Olyan mértékű együttműködésre van szükség országon belül, a közösségek, a politika különböző szintjei, az önkormányzatok és az állam között, hosszú időn, hét-tíz éven keresztül, amíg készül valaki egy olimpiára, hogy az együttműködési készsége, képessége nagyon megemelkedne a magyar társadalomnak, ami szerintem javára válna.

A magyar társadalmat számos probléma feszíti ebben az időszakban is. Hosszú évek, évtizedek óta visszatérő téma, hogy az egészségügyre és az oktatásra mennyi pénzt kellene fordítani, és akár egyéb területeket is megnevezhetnénk. Mi az érve azok számára, akik azt hozzák fel, hogy azt a pénzt, amelyet a különféle fejlesztésekre lehetne fordítani, mondjuk inkább az egészségügyre vagy az oktatásra fordítsa a kormányzat?

Nagyon fontos, hogy ezek nagyon jogos, legitim kérdések, és ha nincsenek rá válaszok, akkor megint csak nem szabad ebbe a vállalkozásba belevágni. Amikor korábbi kérdésre azt válaszoltam, hogy időben vagyunk, hadd tegyek egy rövid kitérőt. Az a jó, hogy ha Magyarországon most ez a munkaelőkészítés, kiszámolás, tisztába tétel és kibeszélés, megvitatás elindul, teljesen idejében vagyunk. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a következő olimpiák helyszínéről nem fog dönteni 2027-29 előtt. Leghamarabb három év múlva, 2027-ben, legkésőbb öt év múlva, 2029-ben születik döntés. Évekre vagyunk a döntéstől, ez idő alatt el lehet végezni az előkészítő, kiszámolós munkát, hogy pontosan miben áll és milyen következményekkel, milyen előnyökkel jár, milyen kockázata van a rendezésnek. Transzparens szakmai munkát és vitákat lehet lefolytatni, elvégezni. Az olimpia lehetőség, biztos, hogy nem esély mindenre, és nem egy jolly joker, ami minden problémánkat megoldja, de történetesen az egészségügy kapcsán fölhívnám a figyelmet egy összefüggésre. A magyar közbeszédben a budapesti kórházak állapota időről időre erősen jelen van, és kétségtelen, hogy lenne mit javítani a kórházaink állapotán, mint ahogy egyébként a világban mindenhol. Mondok néhány tényt az olimpiával kapcsolatban. A franciák a paralimpiára és az olimpiára együtt 12 millió jegyet adtak el, ebből 9 millió volt az olimpia. Londont 2012-ben meglátogatta – ez a szám Párizs kapcsán még nem áll rendelkezésre – 600 ezer ember. Olyan ember, aki legalább egy éjszakát Londonban töltött a 12 évvel ezelőtti olimpián. Csak az olimpiai család tagjai, sportolók, bírók, edzők, nemzeti olimpiai csapatok, hivatalos emberek 42 ezren vannak. Ezzel azt akarom mondani, még egy szám talán, hogy mi az atlétikai világbajnokságra egy évvel ezelőtt eladtunk 400 ezer jegyet, és ebből 320 ezer jegyet olyanok vásároltak meg, akik nem Budapesten laknak, külföldiek vagy vidéki magyar szurkolók. Mi következik ebből? Ebben a két és fél hétben kap egy extra jelenlétet, egy extra terhelést látogatószámban a város. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nagyon alaposan vizsgálja, hogy amikor ennyi ember idejön, miközben természetesen itt vannak az itt élők, a budapesti lakosok többsége, akkor az adott házigazdának a kórházhálózata, egészségügyi ellátórendszere egy extrém esetben is, ha ne adj Isten van valami egészségügyi esemény vagy szélsőséges helyzet adódna, képes-e ellátni az itteni lakosságot és a vendégeket. Ehhez elvár bizonyos színvonalat, aminek meg kell felelni, tehát még a kórházak korszerűsítését is kiváltaná, amire egyébként is szükség van, de egyébként olimpiát sem tudnánk rendezni nélküle. Ezeket a kérdésekre a választ én nem vagy-vagynak látom. Akkor lehet olimpiáról tervezgetni, álmodozni, beszélni, ha el tudunk végezni minden feladatot olimpia mellett, amire az egészségügyben, az oktatásban szükség van, és egyébként az olimpiát képesek vagyunk úgy megrendezni, hogy az valóban esély, lehetőség, hozzáadott érték legyen Magyarország számára.

Budapest az elmúlt években sportfővárossá vált, jó néhány kiemelt eseményt megrendezett. Mennyit javítanak ezek az esélyeinken a többi lehetséges érdeklődővel szemben?

Utaltam már arra, hogy nem kizárólag rajtunk fog múlni, mert – és nyilván ez is mutatja, hogy az olimpia egy vonzó termék – kontinensek és közepes méretű világvárosok, mint Budapest, vagy nálunk nagyobb méretű világvárosok állnak sorba. Nagyon sokan érdeklődnek az olimpia iránt. De az esélyeink, ha képesek vagyunk elszánni magunkat, és a szükséges egyetértés és egység létrejönne, egész jók lennének. Egyrészt azért, mert sportlétesítményre nem nagyon van már szükség, s ez tényleg a fejlődésnek egy katalizátora lenne, új lendületet adna, gyorsítópálya lenne Magyarország számára. A másik pedig, hogy valóban, amiatt, amit Magyarország a nemzetközi sportvilágban letett az asztalra az elmúlt 7-8-10 évben, nagyon nagy a bizalom. Úgy értékelik az olimpia legfontosabb sportágainak nemzetközi szakszövetségeit, hogy ha a magyarok megígérnek valamit, azt vállalásukon felül teljesítik, megbízható partnerek, és ha ide jövünk, akkor abból mindig valami nagyon jó sül ki a házigazdának, és jó sül ki az adott nemzetközi sportszövetség számára is. Nagy a bizalom irántunk, ha a csillagok jól állnak, és mondom, mi képesek vagyunk elszánni magunkat, akkor élhetnénk ezzel a bizalommal és élhetnénk azzal a lehetőséggel, amit az olimpia jelenthetne.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság mennyire volt elégedett a párizsi olimpiával?

Nagyon sikeres és az olimpiai mozgalom jövője szempontjából nagyon jól sikerült olimpián és paralimpián vagyunk túl. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elégedett, ami nem azt jelenti természetesen, hogy ne lettek volna hibák, és ne lettek volna olyan dolgok, amit másképp kell csinálni, vagy akár azt is lehet mondani, hogy történtek olyanok, amik nem fordulhatnak elő még egyszer. Én összefoglalóan úgy szoktam mondani a hibákról, hogy tanulni kell belőlük. Amikor nem a sport és az olimpia eszme került első helyre, amikor egy ideológiai vagy politikai szempont odatüremkedett, odatolakodott az egyetemes olimpiai értékek és a sport szempontjai elé, akkor voltak a bakik. Ilyen volt a megnyitó ünnepség, ilyen volt az, hogy nem raktak az olimpiai faluban légkondicionálót a sportolók, a versenyzők hálószobáiba, miközben tartósan 35 fok felett volt a hőmérséklet éjszaka is. Ilyen volt az, amikor – kicsit mesterkélten – azt mondták párizsi barátaink, mindenféle politikai céloknak való megfelelési kényszerből, hogy a faluban az élelem kevesebb mint fele legyen állati eredetű, miközben a versenyzőknek húsra és fehérjére jelentős mértékben van szükségük. Az athlete is first, a sportoló szempontja az elsődleges elvnek való hátat fordítás volt, amikor egy eredendően jó kezdeményezést, hogy a Szajnában ússzanak a triatlonosok, meg a nyíltvízi úszók, nem tudták elengedni, amikor érdemes lett volna. De a sportolókkal való foglalkozás, az edzéshelyszínek, a versenyhelyszínek, a közlekedés, a telt ház, a hangulat, a versenyek színvonala, a televíziós közvetítési számok, a social media számok rendben voltak. A fantasztikus innovációk, mondjuk a Champions Park, amit itthon a televízióban is lehetett követni, a versenyek másnapján, harmadnapján harmincezren ünnepelték az érmeseket, tekintet nélkül arra, hogy valaki honnan jött, melyik kontinensről, melyik nemzetből, nagyszerűen beváltak. Nekem magyar vívók mondták azt, hogy Balázs, mi a vívásból jövünk, ami nem a legnézettebb sportág az olimpián, Magyarországot képviseljük, ami nem a legnagyobb ország, de mégis 30 ezer ember ünnepel minket, tényleg lelkesen, és ismeri el a teljesítményünket, ilyenben nem nagyon volt részünk. A Grand Palais-hoz fogható versenyhelyszín kevés volt eddig, azok a versenyhelyszínek, amik Párizs szépségeit mutatták meg, körülöttük, előttük ideiglenes sportküzdőtereket, nézőtereket létrehozva, nagyszerűek voltak. A város leggyönyörűbb tereit, köztereit, pontjait tudták megmutatni az egész világnak, ráadásul ezzel megspórolták stadionok, meg sportlétesítmények fölépítését. Nagyon sikeres olimpián vagyunk túl, ami nagyon jó a világ sportja számára. Ráadásul a Nemzetközi Olimpiai Bizottság költségvetésében egyetlen fillér közpénz nincs, a bevételek döntő mértékben, több mint 90 százalékban két forrásból származnak. A médiajogok értékesítéséből, nyilván a nyári olimpiák tévéközvetítési jogai a legértékesebbek, főleg az amerikai piacon. Az NBC-nek dollárban milliárdos szerződése van az olimpiai közvetítési jogra. A másik nagy bevételi forrásunk a szponzorprogramunk. A világ legnagyobb multinacionális vállalatai közül jó néhányan azért, hogy az olimpia szponzorának mondhassák magukat, nagyon komoly pénzt fizetnek be a NOB kasszájába. Minél sikeresebb egy olimpia, minél jobbak a tévéközvetítési számok, annál jobban megjön az étvágyuk a médiapartnereinknek, hogy még többet fizessenek a közvetítési jogokért, és a top szponzoroknál sorban állás van, hogy támogatói lehessenek az olimpiának. Ez azért nagyon fontos, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem ül rá erre a pénzre, hanem a bevételeinek 90 százalékát elosztja a nemzeti olimpiai bizottságok és a nemzetközi szakági szakszövetségek, tehát az olimpiai sportágak között. Ebből fejlesztenek utánpótlást, ebből vannak sportolói ösztöndíjak, edzőprogramok, satöbbi. Ha az olimpia sikeres, az azt jelenti, hogy tudjuk a benzint rakni a világ sportjába, és fenn tudjuk tartani azt, hogy Afrikától kezdve Európán át mindenhol gyerekek sportolhassanak, legyen utánpótlás, a sportolóknak legyen ösztöndíja, legyenek edzőtáborok.

Ez alapján látszik, hogy Párizs mennyire volt sikeres? Jönnek új szponzorok vagy szponzori lehetőségek?

Vannak, akiknek lejár a szerződése, és például a japán szponzorok a tokiói olimpia után nem hosszabbítják meg a szerződéseiket. De hál' Istennek vannak újonnan jelentkező szponzorok, és vannak új médiaplatformok, a média világa jelentősen átalakul, a hagyományos televíziós csatornák, vagy esetleg a streamingplatformok jönnek be, vagy is-is, tehát a média világából is az olimpia megjelenítési jogáért, közvetítési jogáért komoly érdeklődés van. A nemzetközi olimpiai mozgalom és az olimpia is köszöni szépen, jól van, és ráadásul biztos kezekben van olyan értelemben is, hogy olyan házigazdák jönnek most, kettő a nyári olimpiáknál, először Los Angeles, aztán Brisbane, Amerika és Ausztrália, ahol alappal bízhat abban a nemzetközi olimpiai mozgalom, hogy jó olimpiát fognak rendezni.

A vitatott témák között nem említette azoknak a sportolóknak az ügyét, akiknek, mondjuk, a nemi hovatartozása problémákat generált és azt nem is olyan könnyű eldönteni. Nehéz is pontosan megfogalmazni korrektül ezt a témát. Iman Helif ökölvívó ügye nagy port kavart itthon is. Mennyire volt vita ebben a kérdésben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai között?

Minden olimpia és azok minden versenyének, így a párizsi olimpia bokszversenyének is a tanulságait elemezni kell, a következtetéseket le kell vonni. Beszéljünk egy kicsit arról, hogy mivel is állunk szemben! Én mindenképpen azok közé tartozom, akik szerint a szabályokat meg kell változtatni és egyértelműsíteni kell. Miért? Jó dolog, hogy először az olimpiák történetében, Párizsban fele-fele arányban voltak férfi és női versenyzők, tehát a nemek közötti egyenlőség a versenyzők számában, a kvóták számában teljes egészében megvalósult. Ez jó. De a női egyenrangúság, vagy a nemek egyenrangúsága nyilván nem merül ki abban, hogy azonos számban versenyezhetnek férfiak és nők. A nők tisztességes versenyhez fűződő jogai között az a szempont, hogy a női mezőnyben kizárólag nők indulhassanak el, és bármilyen okból, nem véletlenül fogalmazok így, senki se élvezhessen olyan előnyt, ami hátrányos, méltánytalan a többiekkel szemben. Ez ne fordulhasson elő. Miről beszélek? Nyilvánvalóan voltak és vannak szabályok, nem is volt transzgender ügy az olimpián, olyan nem fordult elő, hogy egy férfinak született ember magáról utólag azt gondolta, hogy ő inkább női identitással rendelkezik, nőnek vallja magát, és mindenféle beavatkozást, operációt hajtott végre, manipulálta a saját testét, biológiai felépítését, és elindult a nők között, és lehetetlen előnyökkel élt. Ezekre vannak szabályok. Kétféle szabályokat alkalmaznak a nemzetközi szövetségek. Nagyon fontos, hogy az olimpiai sportágak versenyeit, kivételes esettől eltekintve, nem a NOB szervezi, hanem az adott nemzetközi szövetség. Sajnos a bokszé volt a kivételes eset. A nemzetközi szövetségnek ezekre eléggé kialakult egy kettős szabályrendszere, hogy megvédje a női sportolókat attól, hogy férfinak született ember elinduljon közöttük és jogtalan előnyöket élvezzen. Az egyik esetben azt mondják, hogy csak akkor fogadják el a nemváltó embereknek az indulását, ha még a pubertáskor bekövetkezése előtt történt a nemváltás, ami gyakorlatilag a nulla felé szorítja ezeket az eseteket. Ha ez még nem lenne elegendő biztosíték és fék, akkor egy tesztoszteronszintet is meghatároznak, ami felett nem lehet elindulni, akárminek vallja magát az ember. Ezért a párizsi olimpián olyan botrányról, olyan esetről, hogy transzgender sportoló elindult volna, és ezért jogtalan előnyöket élvezett volna, nem is hallottunk. Olyan esetről beszélünk, és mindenki tapogatózik, hogy mi a csudáról is van szó, mert senki nem tud biztosat, híresztelések vannak arról, és azért kell a szabályokon változtatni, hogy egy ilyen helyzetben tiszta vizet lehessen önteni a pohárba, hogy – a szavakkal nehéz leírni a helyzetet – egy nőnek született versenyzőnek a kromoszómaszerkezete a születésénél fogva, tehát nem azért, mert ő manipulálta, mert műtétet hajtatott végre magán, férfias jegyeket mutat. Ezért olyan előnyöket élvez, mert a csontozata, az izomzata, izmainak a felépítése erősebbé teszi a többi, teljes egészében női kromoszómaszerkezettel leírható versenyzővel szemben. Elnézést kérek a tudósoktól és a genetikusoktól a nem feltétlenül szakszerű fogalmazásért. Azt a nagyon erősnek hangzó, de szerintem érvényesítendő tételt ki kell mondanunk, hogy elitsportban versenyezni és olimpián részt venni nem alapvető emberi jog. Lehet, hogy valaki nem tehet róla, semmit nem tett érdekében, de ha ilyen kivételes a kromoszómaszerkezete, akkor a többi hölgy esélyeinek, jogainak védelmében nem indulhat el. A szabályoknak azt kellene előírni, ha ennek fölvetődik a lehetősége, vagy a gyanúja, vagy mindenkinek eleve úgy kell versenybe szállnia, hogy egy ilyen tesztet elvégeztet. Ami azért nehéz dolog, most szeretnék a komplexitásra utalni, mert ezt nem lehet csak az olimpiára előírni, hanem már a kvalifikáción is szükséges, amiben több ezer sportoló vesz részt. Nehéz terepen vagyunk, de a nőket meg kell védeni, hogy a nők között csak minden tekintetben nőnek minősülő versenyzők indulhassanak el, azt biztosítani kell tudni a szabályoknak. Ehhez jogászoknak, genetikusoknak, orvosoknak közösen meg kell találnunk, hogy mi az a szabályrendszer, ami ezt biztosítja.

Meglesz a végső eredmény még idejében, Los Angeles előtt?

Meg kell lennie, ez nem kérdés. A magyar olimpiai családdal, a Magyar Olimpiai Bizottsággal együtt föl is kértük Kovács Kokó István olimpiai bajnokunkat, hogy segítsen legalább az alapelvek tisztázásában, hogy milyen szabályzatot kéne az ökölvívásban megalkotni, és akkor nyilván ezt más sportágakban is át lehet venni. Az ökölvívás helyzetét nehezíti, hogy a sportágban a NOB-nak magára kellett vállalnia a versenyek megszervezését, mert a Nemzetközi Ökölvívó Szövetséget egy-két évvel ezelőtt a NOB kénytelen volt felfüggeszteni a dopping- és csalási botrányok miatt. Most nincs is az olimpiai bizottság által elismert státuszú nemzetközi bokszszövetség. Nagyon remélem, hogy a bokszvilág, a boksz közössége saját falai között rendet tud teremteni, mert végső soron ez veszélyeztetheti egy ősi, eredendően olimpiai sportágnak a programon való szerepeltetését.

Ha már a kvalifikációt szóba hoztuk, bár csak közvetve, sokan azt mondják, hogy nagyon bonyolult és nagyon költséges. Számos sportágban szinte fenntarthatatlan a kvalifikációs rendszer az olimpiára. Bár a nemzetközi szakszövetségek döntenek erről a legtöbb esetben, de ésszerűnek tartaná az egyszerűsítést, akár környezetvédelmi, akár anyagi, akár szakmai okokból?

Az ésszerűsítésnek meg az egyszerűsítésnek mindig van tere, és szerintem nincs olyan szabály, ami tökéletes, mindig önreflexióval a nemzetközi szövetségeknek vizsgálni kell, hogy hol lehet javítani a szabályozáson. Annak a rendszernek a fenntartását, már csak a szubszidiaritás jegyében is, fontosnak tartom, hogy a saját sportágához mindig a saját szövetség ért a legjobban, hogy a kvalifikációt ne centralizálja a NOB, ne vonja el a nemzetközi szövetségektől, hanem azt mindenhol a saját sportágon belül kell megszervezni, és egyébként az olimpiai versenyeket is az adott sportág szövetsége bonyolítsa le az olimpián. Ez kiállta az idő próbáját.

Új elnöke lesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Ki lehet az elnök?

Azt, hogy ki lehet az elnök, lehet tudni, mert hét jelölt van.

Ki a legesélyesebb?

Ezt nem tudom megmondani. Ha esetleg lenne tippem, akkor sem biztos, hogy bölcs dolog lenne a részemről ezt az éterbe belekiabálni.

Thomas Bach ugyanakkor már nem indul, búcsúzik. Miért?

Thomas Bach vezetésével következett be az a változás a Nemzetközi Olimpiai Bizottságon belül, és aztán annak kezdeményezésére a legtöbb olimpiai sportág nemzetközi szövetségében is, hogy van egy időbeli korlát az elnökök, a vezetőség számára. Ez a Nemzetközi Olimpiai Bizottság esetében 12 évig, összesen két terminusban szolgálhat az elnök, utána nem vállalhat ilyen megbízatást, és kötelezően új elnököt kell választani. Thomas Bachon nagy volt a nyomás a tagság részéről, nem is tudta megvalósítani a programját, két Covid-olimpia volt az ő elnöksége alatt. Egyfolytában krízist kellett menedzselnie, szerintem zseniálisan csinálta. Tiszteletreméltóan elvszerű döntést hozott azzal, hogy olyan változást, amit részben ő kezdeményezett, nem fog személyes okokból visszafordítani, maradjon úgy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alkotmánya, ahogy azt létrehoztuk évekkel ezelőtt, és igenis kötelezően jöjjön egy új elnök. Azt tudom mondani, hogy abban a jó helyzetben vagyunk, hogy nagyon erős a verseny, ha ránézek a hét versenyzőre. Csak néhányat említve, Kirsti Coventry, a hétszeres érmes olimpiai úszóbajnok, zimbabwei sportminiszter, Juan Antonio Samaranch, talán 21 éve olimpiai bizottsági tag, most is alelnöke a NOB-nak, korábban is betöltötte ezt a hivatalt. Sebastian Coe, aki maga olimpiai bajnok, a londoni olimpia szervezőbizottságának elnöke, majd a brit olimpiai bizottság elnöke, aztán a világ egyik legnagyobb sportszervezetének és az egyik legjelentősebb olimpiai sportág nemzetközi szövetségének, az atlétikai szövetségének az elnöke. A NOB-ban fiatalabb generációnak számít, a legfiatalabb Kirsti Coventry 41 évesen, de David Lappartient, aki 51 éves, évek óta a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség elnöke, a mostani házigazda olimpiai bizottságának elnöke és évek óta nemzetközi olimpiai bizottsági tag. Nagyon erős mezőny van, úgyhogy jól fogunk járni, szinte bárkit választunk, biztos, hogy jó elnök lesz.

Időről időre vannak változások az olimpiai programban. Van, amikor sportágakon belül is, de vannak olyan sportágak, amelyek kikerülnek, bekerülnek. Mi mindenen múlik ez?

Azt tudom mondani, hogy vannak elvek, és aztán mint az élet minden területén, időnként kivételek átírják ezeket az elveket. Az elv az, hogy a legfontosabb szempont egy sportág egyetemessége, vagyis hogy elterjedt legyen az egész világon, erős mezőny legyen minden kontinensen, és lehetőleg sok országban űzzék. Az olimpia egy egyetemes esemény, azoknak a sportoknak van elsősorban helyük, amelyek a világ minden részében népszerűek és űzöttek. Nyilván fontos, hogy sportértéke legyen az adott sportágnak, és egyébként pedig az érdeklődést felkeltő sportág legyen, olyan, amit a helyszínen, illetve a televízió képernyőn keresztül sokan követnek. Természetesen van előnye a hagyományos olimpiai sportoknak, de az olimpia nem múzeum, pusztán azért, mert valami ott volt a kezdetekben, nem tud megkapaszkodni az olimpia programján a világ végezetéig. Azt is szoktam mondani, hogy a múlt győzelmei nem nyernek meg semmit a jövőben, minden sportágnak olimpiáról olimpiára bizonyítania kell.

Az elmúlt időszakban a világot meghatározta, de legalábbis a térséget az ukrajnai háború, de voltak más konfliktusok is, gondoljunk az elmúlt egy évből Izrael és a Hamász konfliktusára, illetve a térségnek a konfliktusaira. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságban a geopolitikai feszültségeket, illetve a háborúkat hogyan kezelik?

Az olimpia a béke legerősebb védelmezője és szóvivője. Az olimpiának a szíve közepén ott van a béke gondolata. Az olimpiát úgy is le lehet írni egy nagyon egyszerű mondattal, hogy az olimpia az az egész világ figyelmét fölkeltő esemény, amely békés versengésben egyesíti a világot. Azt mutatja meg a világnak, mindenkinek az egész világon, hogy igenis lehetséges az, hogy egyszerre versengünk egymással, és le akarjuk a fair play szabályai szerint győzni a másikat, de közben egyenrangúnak fogadom el a másikat, megadom a tiszteletet és képes vagyok együttműködni vele. Színtere a nemzetközi összekapcsolódásnak, együttműködésnek, szemben a blokkosodással, az elkülönüléssel, a másik kioktatásával és lenézésével, mégiscsak egy nagy család vagyunk, és az emberiség nagy családját nemzetek alkotják, amelyek képesek békés versengésben egymásnak megadni a kölcsönös tiszteletet. Ez egy nagyon fontos üzenete, küldetése az olimpiai mozgalomnak.

Tavaly októberben került be a Nemzetközi Olimpiai Bizottságba. A nagyjából egy év tapasztalatai mit hoztak önnek azután, hogy az azelőtti időszakban elsősorban a politikai szerepvállalása dominált, miniszterhelyettesként is?

Rengeteget tanulok, tényleg igaz a mondás, hogy jó pap holtáig tanul. Én mindenképpen úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy zöldfülűként, ráadásul a NOB tagságában az átlagéletkorhoz képest fiatalabb tagként a tanulással kell kezdenem, kellő alázattal és készséggel kell ahhoz hozzáállnom, hogy ezt az összetett világot, annak a működését, a szempontjait, a sokszor egymással konfliktusban lévő szempontokat megértsem, annak érdekében, hogy hasznára váljak a nemzetközi és a magyar olimpiai mozgalomnak. Ebben a szakaszban vagyok. Nagy megtiszteltetés, hogy közben Thomas Bach, illetve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetése úgy gondolta, hogy az én városépítésben, városfejlesztésben és nemzetközi sportesemények megszervezésében szerzett tapasztalataimat tudja a NOB hasznosítani. Még taggá válásom előtt bekerültem a 2032-es brisbane-i olimpia koordinációs bizottságába, ami a NOB részéről felügyeli, koordinálja, irányítja az olimpiai előkészületeket Ausztráliában. Már tagként az olimpiai programbizottságban kaptam szerepet, ami az egyik legizgalmasabb bizottság, mert ott zajlik azoknak a döntéseknek az előkészítése, a szakmai munka, hogy milyen sportágak, pontosan milyen lebonyolítási rendben kapjanak helyet az olimpián, illetve kerüljenek ki az olimpiáról.

A politikai térre való rálátása alapján kérdezem, beszéltünk arról, hogy hogyan rendezhetne Budapest olimpiát és paralimpiát. A jelenlegi politikai környezetben, országos és fővárosi viszonylatban hogy látja, mekkora az esélye annak, hogy megegyezés vagy megegyezés közeli helyzet jöjjön létre?

Erről tényleg a politikusokat kellene megkérdezni. A Fővárosi Közgyűlést szokták úgy emlegetni, mint bonyolult nehéz terepet. Más megközelítésben, kicsit úgy is, mint budapesti polgár, választópolgár tekintek erre, méghozzá a választói akarat szempontjából. Én megmondom őszintén, nem minősíteném a Fővárosi Közgyűlés összetételét, helyzetét. Egy dolgot lehet elmondani róla egészen bizonyosan, azt, hogy a választói akaratot tükrözi. Mi, budapesti választók ezeket a politikai erőket ilyen arányban akartuk megbízni, és bíztuk meg a budapestiek képviseletével. Én ezért semmiféle panaszkodást vagy kritikát vagy minősítést nem fogadok el. A választói akarat az ez volt, ezt tükrözte, ezeknek a pártoknak és képviselőknek kell egymással együttműködve megtalálni a megoldásokat, és abban is biztos vagyok a választói akarat felől, hogy teljesen mindegy, hogy kire szavaztunk. Biztos vagyok benne, hogy minden párt és minden képviselő, minden polgármesterjelölt és így a főpolgármester szavazója is azt várja el a képviselőktől és a főpolgármestertől, hogy a város érdekében, a budapestiek érdekeit szem előtt tartva végezzék a munkájukat. Én, mint budapesti polgár is, bízom abban, hogy a választók bizalmát elnyerő képviselők meg fogják találni a legjobb megoldásokat, és ha kell, akkor megkötik a kompromisszumokat. Mi, most a Magyar Olimpiai Bizottság egyik vezetőjeként beszélve, arról tudunk beszélgetni, azt tudjuk elmondani, hogy miért látjuk azt, hogy ez egy lehetőség, egy esély lenne Budapest számára, és nagyon szívesen működünk együtt a főpolgármesterrel, majd ha megalakul a közgyűlés és az egyes képviselőcsoportokkal a Fővárosi Közgyűlésben. Az olimpia minden nemzet életében az egyik legnagyobb vagy talán a legnagyobb vállalkozás. Rendkívüli dolog. Az odavezető út akkor lesz sikeres, egyáltalán akkor van esélyünk élni ezzel a lehetőséggel, ha képesek vagyunk a saját árnyékunkat is átlépni, és képes a politikai elit, kormányzati, önkormányzati szereplők, a fővárosi közgyűlés tagjai egy kicsit másként működni. Képesek vagyunk arra, hogy együtt kitaláljuk, hogy hogyan lehet ez Magyarország számára egy gyorsítópálya, egy lehetőség, egy előny, egy hozzáadott érték, képesek az egymással egyébként harcban álló szereplők ebben az ügyben leülni, párbeszédet folytatni, közösen konstruktívnak lenni. Ha erre nem vagyunk képesek, ha a napi politikai harcok, ha a sárdobálás, a különbségek lesznek a fontosabbak, akkor az ország nem fog élni ezzel a lehetőséggel.