Van a világgazdaságnak egy érdekes különös jelensége. Egyes országokban nemcsak az emberek dolgoznak, hanem a föld is. Elég egy pillantást vetni Líbiára. A Világbank adatai szerint 2021-ben a természeti erőforrásokból származó járadék a GDP 61 százalékát adta, ebből 56,4 százalékpontot az olaj, 4,6-ot pedig a földgáz hozott. Ez egy olyan óriási arány, amelyet ipari vagy szolgáltató gazdaságokban szinte elképzelni sem lehet.

A GDP forrása munka vagy szerencse?

A GDP-t hajlamosak vagyunk úgy kezelni, mint a nemzetek közötti gazdasági verseny objektív eredményjelző-tábláját. Csakhogy a GDP nem kérdezi meg, hogy honnan jött a jövedelem. Ugyanúgy beleszámít a szoftvermérnök munkája, a gyárak termelése, a logisztikai láncok teljesítménye, mint az is, ha egy ország a föld mélyéből olajat, földgázt vagy értékes érceket emel ki.

A szám tehát sokszor nemcsak az emberi teljesítményt méri, hanem a geológiai adottságokat is. Ám lehetőség van ezt a többletteljesítményt különválasztani. A Világbank módszertana kifejezetten az előbb említett járadékot ragadja meg, konkrétan a nyersanyag piaci ára és kitermelési költsége közötti különbséget. Vagyis azt a „könnyű pénzt”, amely a természeti adottságokból származik.

Növekedés csapra kötve

Líbia esete különösen tanulságos. A Világbank friss országértékelése szerint az ország GDP-jét, költségvetési bevételeit és exportját továbbra is az olaj- és gázipar uralja. Az IMF még erősebben fogalmaz. A gazdasági kilátásokat az olajszektor fejleményei dominálják, és a fenntartható pálya kulcsa az olajtól való függés csökkentése lenne.

Egy ilyen országban a növekedés nem feltétlenül egy sokszínű, innovatív gazdaság jutalma, hanem gyakran az olajtermelés és az olajárak függvénye. Ha a kutak bőségesen ontják a hordókat, akkor a GDP fellendül. Ha viszont zavar támad a kitermelésben vagy az árak esnek, akkor a gazdaság is visszaesik.

Kongói kobalt

Másképp, de hasonlóan beszédes a Kongói Demokratikus Köztársaság esete. Itt a természeti erőforrás-járadék a GDP közel 40 százaléka volt 2021-ben. A kongói bányákban található réz, kobalt, cink, kasziterit, mangán, szén, ezüst, kadmium, germánium, arany, palládium, urán és platina is.

A Világbank szerint a Kongói Demokratikus Köztársaság a világ egyik legfontosabb energiatranzíciós ásványianyag-termelője, különösen az elektromos járművekhez szükséges nyersanyagok terén. Az USGS szerint pedig 2025-ben a világ bányászott kobaltjának több mint 60 százaléka onnan származott. Ám a kobalt nem csak jólétet jelent, hanem kockázatot is. A Világbank külön figyelmeztet arra, hogy a szektorban emberi jogi visszaélések, korrupciós és konfliktuskockázatok ronthatják le az ország előnyét. Itt az erőforrás nemcsak gazdagság, hanem geopolitikai és intézményi teher is.

Réz által rángatva Mongólia egy harmadik változatot jelent. Nincsen tengere, nincsen olaja, mégis a GDP 33,1 százaléka természeti erőforrás-járadék, melynek nagy része ásványkincseket és szenet jelent. A Világbank 2025-ös előrejelzése szerint a növekedést a réztermelés megugrása húzza, különösen az Oyu Tolgoi bánya bővülése.

Mongólia példája arra emlékeztet, hogy a nyersanyagfüggőség nemcsak a sivatagi olajállamok sajátja. Egy ilyen gazdaságot a világpiaci fémárak, a kínai kereslet és a kitermelési ciklusok

legalább annyira alakítanak, mint a hazai vállalkozói teljesítmény. A fellendülés gyors lehet, de a külső sokkoknak való kitettség is az.

Guyanai GDP

A nyersanyag-járadék történetének egyik legújabb fejezetet Guyana írja. A dél-amerikai országban 2021-ben a természeti erőforrás-járadék a GDP 33,7 százalékát tette ki, mely nagyrészt olajból és ásványkincsekből származott. Az olajtermelés gyors felfutása miatt nem csoda, ha 2022-ben Guyana a világ legmagasabb GDP-növekedését hozta.

Guyana ma a tankönyvi példája annak, milyen látványosan tudja átírni egy ország makrogazdasági pályáját egy olajboom. A jövő szempontjából persze az az érdekes kérdés, hogy vajon képes lesz-e az ország az olajpénzből utakat, intézményeket, oktatást és versenyképes nem olajszektort építeni, vagy a gyors gazdagodás elfedi a szerkezeti gyengeségeket.

Ingyen pénz, drága tanulságok

Bár utóbbi feladat könnyűnek tűnik, jellemzően mégsem az. Ez a jelenség az erőforrás-átok. A paradoxon lényege az, hogy a könnyen szerzett járadék jellemzően elrontja az ösztönzőket. Ha az állam bevételei nagy részben olajból, gázból vagy bányákból jönnek, kisebb a nyomás a széles adóbázis, a termelékenységjavítás, az innováció vagy a versenyképes exportágazatok kiépítésére. A Világbank is arra jut, hogy a nyersanyagfüggőség sok esetben intézményi torzulásokkal, volatilitással és más ágazatok kiszorulásával jár együtt. Magyarul a föld bőkezűsége gyakran lustábbá teszi az államot.

Ezért félrevezető pusztán GDP alapján összehasonlítani egy olajállamot egy ipari vagy tudásalapú gazdasággal. Az egyik országban a földtani szerencse termeli a jövedelem jelentős részét, a másikban emberek millióinak szervezettsége, szaktudása, technológiája és munkafegyelme. A két GDP-szám ugyanabban a táblázatban szerepelhet, de mögöttük nem ugyanaz a gazdasági teljesítmény rejlik.

A magyar modell

Magyarország ebből a szempontból szinte az ellenpont. A Világbank szerint nálunk a természetierőforrás-járadék a GDP mindössze 0,4 százaléka volt 2021-ben. Ez rendkívül alacsony arány. Nálunk nincs jelentős olaj- vagy gázkincs, nincsenek kobaltbányák, nincs aranyunk sem ezüstünk.

A magyar GDP-t alapvetően nekünk kell megtermelni. Tudással, munkával, vállalkozással, technológiával, szervezettséggel. Ez első pillantásra hátránynak tűnik. Valójában azonban fegyelmező adottság is. Ahol nincs ingyen ebéd a föld alatt, ott előbb-utóbb felértékelődik az, ami a fejekben van.

És a magyar fejekre nem kell panaszkodni.

A legfrissebb kiszámítható (2021-es), természeti erőforrások hozamával korrigált egy főre eső PPP GDP mutatónk magasabb, mint az észt, a szlovák, a román, a görög, lett, török, orosz, bolgár vagy kuvaiti mutató értéke, ahogyan ezt az alábbi ábra is mutatja.

Kétféle gazdaság története

A GDP tehát nem hazudik, csak nem mond el mindent. Van, ahol a szám mögött gyárak, laborok, iskolák és vállalkozások állnak. Van, ahol olajmezők, rézbányák vagy kobalttelepek. És van Magyarország, ahol különösen igaz, hogy a legfontosabb nyersanyag nem a talajban, hanem az emberekben van.

A szerző Sebestyén Géza, a BCE egyetemi docense, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője