2019 októberében egy kansasi farmer, nevezzük Mike-nak, elkeseredve nézi a szója árának alakulását. Nem az időjárás volt a hibás, és nem is a termés minősége. Egy washingtoni sajtótájékoztató által keltett geopolitikai hullámok okoztak fejtörést neki.

Néhány nappal korábban újabb amerikai vámokat jelentettek be Kínával szemben. A vörös sárkány pedig válaszolt. A szójabab egyik napról a másikra politikai fegyverré vált.

Mike nem olvas közgazdasági szakcikkeket. De pontosan érzi azt, amit Adam Smith óta tudunk. Amikor a határokon vámot szednek, azt valakinek meg kell fizetnie. A kérdés csak az, hogy ki fizet, és mennyi ideig.

A vám nem ott fáj, ahol gondolnánk

A Trump-adminisztráció kommunikációja szerint a vámok Kínát büntették. Az empirikus megfigyelések azonban mást mutattak. Termékszintű ár- és vámadatokon alapuló kutatások azt mutatták, hogy az amerikai vámok szinte teljes egészében beépültek az amerikai belföldi árakba. Vagyis nem a kínai exportőr engedett az árból, hanem az amerikai importőr és végső soron a fogyasztó fizetett többet.

A vám a politikában úgy jelent meg, mint egy külföldi szereplőkre kirótt többletköltség. Közgazdaságilag viszont úgy működött, mint egy rejtett belföldi adó. Nem látványos, nem általános, de nagyon is valóságos.

Gazdasági dominók

Először is, a kereskedelem visszaesett ott, ahol a vámok megjelentek. Az Egyesült Államok és Kína közötti, vámokkal sújtott termékkörökben jelentős, sok esetben két számjegyű százalékos import- és exportcsökkenést mértek.

Másodszor, a világgazdaság nem állt le, hanem alkalmazkodott. Az érintett termékek egy részénél a kereskedelem átterelődött harmadik országokba. Vietnam, Mexikó és több délkelet-ázsiai gazdaság növelni tudta exportját, nemcsak az USA felé, hanem globálisan is. Ez a klasszikus kereskedelemeltérítés. Az áru nem tűnik el, csak más útvonalon halad tovább.

Harmadszor, a hatások végigterjedtek az értékláncokon. A vámok nemcsak a közvetlenül érintett vállalatok részvényárfolyamait mozgatták, hanem a beszállítókét és vevőkét is.

A globális termelés hálózatos szerkezete miatt egy-egy vám olyan volt, mint amikor egy csavart meghúzunk egy finom gépezetben. Nemcsak ott fogunk hatásokat látni, ahol hozzányúltunk a masinához.

Vámok, mint forgalmi dugók

A világgazdaság olyan, mint az autópályák hálózata. A vám pedig nem egy betonfal, hanem inkább sávszűkítés. Az autók lassabban haladnak, kerülőutakat keresnek, és persze dugók alakulnak ki.

Néha új utak épülnek ki, de ez időbe és pénzbe kerül- És ritkán gyorsabbak, mint az eddigi útvonalak. A probléma tehát nem az, hogy a forgalom megáll, hanem az, hogy drágábbá és kiszámíthatatlanabbá válik.

Három csatorna

A szakirodalom három olyan mechanizmust azonosít, amelyek miatt a vámok hatása nem múlik el gyorsan. Az első a hatékonyság-veszteség. A vám adó, holtteherrel. Ha nem jár együtt jelentős termelékenység-növekedéssel, akkor tartós reáljövedelem-veszteséget okoz.

A második a bizonytalanság. A kereskedelempolitikai kiszámíthatatlanság visszafogja a beruházásokat és az exportpiacra lépést, különösen ott, ahol a belépési költségek jelentősek.

A harmadik az értékláncok újratervezése. A beszállítók cseréje, a redundancia, a készletezés mind költség. Ezek nem egyszeri tételek, hanem tartós súrlódások a rendszerben.

Három forgatókönyv a vámok utáni világra

Nézzük most meg, hogy milyen hosszú távú következményei lehetnek a mostani vámháborúnak. Három reális szcenáriót mutatok be.

Az első forgatókönyv egy amerikai vezetésű, biztonsági alapon szerveződő vámrendszer. Ebben a világban a piacra jutás egyre inkább geopolitikai és biztonságpolitikai feltételekhez kötődik. Stephen Miran kifejezetten egy ilyen újraarchitektúráról ír, ahol a vám a strukturális egyensúlytalanságok kikényszerítésének eszköze. Scott Bessent nyilvános megszólalásaiban hasonló logika jelenik meg, a vám katalizátor, nem végcél.

A második forgatókönyv egy kezelt kettészakadás. Egy amerikai és egy kínai gravitációs tér alakul ki, részben átfedő gazdasági kapcsolatokkal. Néhány ország megpróbál semleges maradni gazdasági kapcsolataiban. A teljes leválás bármelyik nagyhatalomról ugyanis túl drága és túl bonyolult ahhoz, hogy reálisan megvalósuljon.

A harmadik forgatókönyv a széttöredező világ. Itt nincsen stabil egyensúly, csak időről időre fellángoló vámháborúk, kivételek és alkuk. A WTO formálisan létezik, de egyre kevésbé van érdemi szerepe. A kockázati prémiumok nőnek, a belföldi iparpolitika pedig felértékelődik.

Mit jelent ez számunkra?

A vám ma már nem technikai részletkérdés, hanem narratíva és jelzés egyszerre. A vállalatoknak meg kell próbálniuk rugalmasnak maradni egy változó világban. Az országoknak szövetségeket kell építeniük és kapcsolatokat menedzselniük. A fogyasztóknak pedig megérteniük, hogy az olcsó, globalizált világ nem természetes állapot volt, hanem történelmi kivétel.

Vissza Kansasbe

Mike ma is termel. De már másképp. Több raktár, több biztosítás, kevesebb kiszámíthatóság. A világgazdaság nem omlott össze. Egyszerűen átváltott egy drágább, feszültebb, bizonytalanabb üzemmódra. A vámok megjöttek, és már nem is nagyon akarnak elmenni.

A cikk szerzője Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, a BCE egyetemi docense