Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
A Kékszalag PORT Balatonfüreden 2023. január 24-én. A kikötő a Magyar Vitorlás Szövetség, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a balatonfüredi önkormányzat beruházásában valósult meg.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Utazási láz: Nagy Márton is megszólalt

Húsvét után sem enyhült az utazási láz, április 17-27. között 36 százalékkal több vendégnek örülhettek a szálláshelyek a tavalyi tavaszi szünethez képest – közölte a nemzetgazdasági miniszter szombaton a Facebook-oldalán.

Nagy Márton azt írta: tömegével keltek útra a gyermekes magyar családok is, hogy az iskolai szünidő második felében is belföldi utazással kapcsolódjanak ki.

A miniszter bejegyzése szerint a belföldi utazók legkedveltebb vidéki úti célja toronymagasan Balatonfüred volt, melyet holtversenyben Eger, Siófok és Hajdúszoboszló követett, míg a dobogó harmadik fokára a kedvelt fürdőváros, Hévíz állhatott fel.

A tavaszi vakációban 338 ezer honfitársunk vendégeskedett magyarországi szálláshelyeken, a felpezsdült belföldi utazókedvet jellemzi, hogy 27 százalékkal több magyar kelt útra, mint a tavalyi tavaszi szünetben – tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

Az országosan keletkezett másfél millió vendégéjszaka 51 százalékát 326 ezer külföldi utazó adta - írta Nagy Márton.

A tárcavezető szerint a turisztikai konjunktúra felpezsdítette a hazai szálláshelyek és vendéglátóhelyek forgalmát is. Összesített árbevételük a vakáció idején felülmúlta a 100 milliárd forintot. Ezen belül a szálláshelyek 37,1 milliárdos bevételt könyvelhettek el, ami 32 százalékkal múlta felül a tavalyi tavaszi szünidő idején keletkezett forgalmukat.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a kormány azon dolgozik, hogy minél többen utazhassanak és az idén is rekordévet zárjon a turizmus.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×