Infostart.hu
eur:
360.12
usd:
315.23
bux:
144353.23
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella
Lantos Csaba energiaügyi miniszter, Császár Péter, a Mol Petrolkémia vezérigazgatója és Áldott Zoltán, a Mol felügyelőbizottságának elnöke (b-j) a Mol új tiszaújvárosi akkumulátoros villamosenergia-tároló rendszerének megépítéséről tartott tájékoztatón Tiszaújvárosban 2025. március 28-án. A 20 megawatt kapacitású energiatároló rendszer 6,6 milliárd forintból épül meg. Az akkumulátort két óra alatt fel lehet majd tölteni, és abból két óra alatt 40 megawattórányi villamos energiát tud majd a rendszerbe táplálni.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Az ország legnagyobb akkumulátoros tárolóját építi a Mol

Mintegy 6 és fél milliárdos beruházás keretében akkumulátoros villamosenergia-tároló rendszert épít a Mol Tiszaújvárosban.

Az InfoRádiónak a Mol Petrolkémia Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a létesítmény építését már megkezdték, a beruházásnak pedig az a célja, hogy a cég hozzájáruljon Magyarország megújulóenergia-termeléséhez. Császár Péter arról is beszélt, hogy ezzel a 6,6 milliárd forintból épülő beruházással egy 20 megawatt kapacitású villamosenergia-tárolót, hétköznapi nevén akkumulátort hoznak létre. A teljesítménye akkora lesz, hogy körülbelül két óra alatt 40 megawattórányi villamosenergiát tud majd leadni, ami nagyjából 7300 háztartás éves villamosenergia-fogyasztásának megfelelő mennyiség. A vezérigazgató emlékeztetett rá, hogy a Mol-petrolkémia számára korábban már épült egy 6 megawatt kapacitású napelem, pár hónapja pedig bejelentették egy 48 megawattos napelempark létesítését.

A most készülő energiatároló azért fontos, mert derült időben, amikor a naperőmű áramot termel, olcsó az energia, míg éjszaka már drága.

Az energiatárolók viszont épp ezeket az ingadozásokat egyenlítik ki

- magyarázta a vezérigazgató.

Császár Péter kiemelte, hogy terveik szerint a létesítménynek fontos szerepe lesz az országos elektromos hálózat ingadozásainak kiegyensúlyozásában is, ugyanis belépnek a Mavir által működtetett rendszerszintű szolgáltatások piacára. Amikor pedig a Mavir nem kéri, akkor tudnak a saját céljaikra energiát tárolni és profitot termelni.

A megújuló energia egyre fontosabb a petrolkémiában is, mind több vevőjük ragaszkodik ahhoz, hogy a műanyag alapanyagok gyártásakor megújuló energiával működjenek a berendezéseik. Mindemellett ez az energiatároló maximalizálni tudja a saját napelemparkjuk kihasználtságát, és ezáltal a Mol mint felelős vállalat egy sokkal zöldebb és fenntarthatóbb gyártási portfóliót tud felmutatni - tette hozzá a MOL Petrolkémia Zrt. vezérigazgatója.

A vállalat várhatóan 2026-ra készül el ezzel az új akkumulátoros villamosenergia-tároló beruházással Tiszaújvárosban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szabados Gábor: így járatták csúcsra a bevételi lehetőségeket a foci-vb-n

Szabados Gábor: így járatták csúcsra a bevételi lehetőségeket a foci-vb-n

A dinamikus jegyárazással óriásit nőttek a jegyárbevételek, a tévéjogok ára is megnőtt, különösen a „hidratációs szünetnek” elnevezett kötelező reklámszünet miatt, és a kaotikusnak tűnő reklámtáblás szponzori megjelenésekből is minden morzsát kifacsart a FIFA – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor sportközgazdász.

Magyar Péter miniszterelnök tusványosi vitára hívta ki Orbán Viktort

Magyar Péter napirend előtt azt mondta: több százmillió forint közpénzt költenek Tusványosra, de sajnos bábszínházat csináltak belőle, már nem valódi viták folynak ott. Hátha Önök rá tudná beszélni Orbán Viktort, hogy kiálljon velem 20 év után egy nyílt vitára Tusványoson – fordult Bóka Jánoshoz.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×