Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
airbnb vendégház apartman utazás nyaralás nappali hálószoba
Nyitókép: Pixabay

Így kerülik ki Budapesten az Airbnb-tiltást

Tavaly szeptemberben népszavazással döntöttek a terézvárosiak az Airbnb kitiltásáról, de a város egyik legnagyobb apartmankomplexumában, a Király utcai Central Passage Társasházban már meg is oldották, hogy továbbra is szálláshelyként működhessenek a lakások.

Soproni Tamás VI. kerületi polgármester szerint valóban van néhány nagyobb épületegyüttes, amelyben a lakások át tudnak alakulni kereskedelmi szálláshellyé, de nem gondolja általánosnak a jelenséget - írja a 24.hu.

Nyolcezer négyzetméteres, 270 lakásos, hétszintes ház épült a Király utca és a Paulay Ede utca közé a kétezres évek közepén Central Passage néven.

Egy spanyol cég volt a beruházó, az átadás után csődöt jelentettek, a 2008-as válság során. A komplexum 2010 után kezdett éledezni, megjelentek apartmanokat üzemeltető vállalkozások, 2014-2015 után pedig egy cég megvette az üresen álló üzleteket és a parkolóház egy részét.

A lakásokat cégek, magánszemélyek is tulajdonolják, jelentős részüket pedig a 7Seasons Apartments üzemelteti – a cég recepciót is kialakított a passzázs egyik részén.

Tavaly őszi állapot szerint 239 magán- és egyéb szálláshely volt a 270 lakásos komplexumban, tehát itt van a VI. kerületben nyilvántartott Airbnb-lakások több mint 10 százaléka. A bnbinfo.hu adatai szerint ugyanis a kerületben összesen 2268 egyéb- és magánszálláshelyre volt engedély 2024 őszén - írja a lap.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×