Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Lélfai Koppány Tibor, az Opus Global Nyrt. vezérigazgatója beszédet mond az Opus Titász Zrt. Debrecen nyugati határában megépült Macs 132/22kV-os áramhálózati alállomásának átadásán 2023. október 10-én. A csaknem ötmilliárd forintos beruházással elkészült alállomás biztosítja majd a debreceni észak-nyugati ipari övezetbe települt cégek, köztük a BMW autógyár áramellátását.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Újabb rekordot ért el az OPUS

A társaság csaknem 450 milliárd forint árbevételt ért el 2024 első kilenc hónapjában. A kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény EBITDA új csúcsra emelkedett, 4 százalékkal 68,4 milliárd forintra nőtt. A költségeket jelentősen sikerült lefaragni, így az üzemi eredmény (EBIT) 31,9 milliárd forint lett, amivel az OPUS megismételte a tavalyi kiugró nyereségét.

Az első 9 havi számokból pontosan látszik, hogy komoly erőfeszítések kellenek a nehéz gazdasági helyzet ellensúlyozásához, a költségek racionalizálásával azonban ezt sikeresen teljesítették. Fontos látni, hogy csoportszinten jól működik a diverzifikált portfolióra épített stratégia – fogalmazott a BÉT honalpján közzétett beszámoló kapcsán Lélfai Koppány, az OPUS GLOBAL Nyrt. vezérigazgatója.

A társaság közleménye szerint az iparban a kedvezőtlen nemzetközi és hazai folyamatok mellett kisebb mértékben esett vissza az árbevétel, és nagyjából a költségeket is hasonló mértékben tudta az ágazat mérsékelni. Az év elejétől folyamatosan javult a szegmens nyereségtermelő képessége, így szeptember végére jelentősen csökkent az üzemi eredmény lemaradása a tavalyi évhez viszonyítva. Az élelmiszeriparban az árbevétel visszaesése, erőteljesebb költségcsökkentéssel párosult, ami javuló nyereségtartalmat jelent az év elejéhez képest. Az adózott eredményt közel megduplázta az ágazat, köszönhetően a jelentősen jobb pénzügyi eredménysornak is.

Nagyon jól teljesített a turizmus. A szektor árbevétele 23 százalékkal nőtt, míg a költségek csupán 15 százalékkal emelkedtek. Így az adózott eredmény a duplájára 4,8 milliárd forintra emelkedett. Az energetikai szegmensben a kismértékben visszaeső árbevétel mellett sikerült komoly EBITDA növekedést elérni – írták.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×