Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Hungarian forint money, Woman clutching a handful of banknotes, Large denominations, Inflation and financial situation in Hungary
Nyitókép: Andrzej Rostek/Getty Images

Mészáros Melinda a bérmegállapodásról: nagyon kemény tárgyalásokon értük el az eredeti célunkat

Megszületett a bérmegállapodás a versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumán, három évre szólóan. Kiderült, mennyivel emelkedik a következő három évben a minimálbér és 2025-ben a garantált bérminimum. Lesznek azonban olyan esetek, amikor újratárgyalásra lesz szükség.

A csütörtökön a kormány, a munkaadók és a munkavállalók képviselői között megszületett bérmegállapodásról Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke az InfoRádióban elmondta:

  • a minimálbér 2025-ben 9 százalékos emeléssel 290 800 forintra növekszik, 2026-ban 13 százalékkal, 2027-ben pedig további 14 százalékkal fog emelkedni az összege
  • a garantált bérminimum 7 százalékkal emelkedik, a jelenlegi 326 ezer forintos összeg 348 800 forintra.

Bérajánlást is megfogalmaztak a megállapodásban minden munkáltató részére azzal, hogy törekedjenek a következő években a keresetek reálértékének növelésére.

"Ahhoz azonban, hogy egy ilyen jelentős, többlépcsős minimálbéremelést végre lehessen hajtani és a vállalkozások kaphassanak valamiféle kompenzációt, a kormányzat vállalta: azon munkavállalók esetében, akik a 2024. szeptember 1. és november 15. közötti időszakban legfeljebb 290 800 forintos keresettel rendelkeztek, az emelést követően a megelőző évre vonatkozó szociális hozzájárulási adót kell fizetniük a munkáltatóknak. Azaz a régi és az új bér különbözete után a szociális hozzájárulási adót a munkaadóknak 2025-26-27-es években nem kell megfizetniük" – magyarázta Mészáros Melinda.

A megállapodásból a 2025-ös évre vonatkozó összegek mind a minimálbér, mind a garantált bérminimum tekintetében "kőbe vésett adatnak" tekinthetők. A 2026-27-es évek vonatkozásában a garantált bérminimum esetében mindig újratárgyalásra kerül sor, évről évre fogják megállapítani az összegét. Ekkor elsődlegesen a gazdaság hatékonyságát, termelékenységét, a GDP-adatokat veszik majd alapul, továbbá az infláció mértékének alakulását. A szakszervezeti vezető elmondása szerint

a minimálbér tekintetében akkor kerül sor újratárgyalásra, hogyha az előbb említett adatok vonatkozásában legalább 1 százalékos mértékű elmozdulás történik akár pozitív, akár negatív irányba.

Ebben az esetben kötelező lesz újratárgyalni a 2026-ra és 2027-re most meghatározott összeget, és amennyiben ez az újratárgyalás eredménytelen lesz, akkor egy automatikus korrekcióra kerül sor, akár pozitív, akár negatív irányú az eltérés.

Hogyha emelkedik a minimálbér összege, az magával vonzza az átlagbér növekedését is. Mészáros Melinda közölte: az átlagbéreknél megközelítőleg 8 százalék körüli emelkedéssel számolnak mindhárom év vonatkozásában.

"Az átlagbérekre nem is a minimálbér, hanem inkább a garantált bérminimum emelése gyakorol komoly hatást, hiszen ennek van egy olyan típusú, tovagyűrűző hatása a bérek tekintetében, amit bértorlódásnak is szoktunk a köznyelvben hívni. A bérek összeérésének kezelésére pedig nyilvánvalóan további bérfejlesztéseket is végre kell majd hajtaniuk a vállalkozásoknak, így hat ez az átlagbérekre" – fogalmazott a Liga Szakszervezetek elnöke.

Beszélt arról is, hogy több dolog tekintetében is elégedettek lehetnek. Ezzel a bérdinamikával megvalósul ugyanis az a céljuk, hogy a három év alatt átlagosan 12 százalékos bérfejlesztés történjen, és hogy 2027. január elsejére elérjék a minimálbér-irányelvhez kötődően megállapított referenciaértéküket, azaz a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát.

"A munkáltatói oldal egy ennél sokkal alacsonyabb, átlagosan 10 százalékos emelésben gondolkodott, és az elmúlt napokban egy nagyon leegyszerűsített és a jelenlegitől jelentősen eltérő megállapodás-tervezetet is tárgyalnunk kellett, amely, úgy gondolom, hogy a szakszervezeti oldal szempontjából mindenképpen elfogadhatatlan lett volna.

Nagyon nehéz és nagyon komoly tárgyalások eredményeként tudtuk visszahozni az eredeti elképzeléseket és az eredeti terveket.

Támogattuk egyébként mindemellett azt is, hogy a vállalkozások az előbb említett kompenzációban részesüljenek. A kormányzat pedig vállalta ebben a megállapodásban azt, hogy a továbbiakban is vizsgáljuk annak a lehetőségét, miként lehetne a vállalkozások bérterheit csökkenteni a következő időszakban" – összegzett Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×