eur:
413
usd:
397.3
bux:
0
2024. december 19. csütörtök Viola
Nyitókép: Pixabay.com

Erről tudnia kell, bizonyos gázszámlákat nem kap meg az MVM-től

Már júniustól nem küld kisebb részszámlákat az ügyfeleinek az MVM. Azt azonban nem lehet tudni, hogy augusztus 1-je után, mekkora lesz a rezsicsökkentés. Tavaly ugyanis július 31-ig határozták meg ennek a mértékét.

Az MVM energetikai cég bejelentette, júniustól nem küld kisebb részszámlákat az ügyfeleinek. Amennyiben az nem ér el egy bizonyos összeget, akkor csak a következő hónappal együtt kell befizetni - írja a haszon.hu.

Egész pontosan nem küldenek részszámlát, amennyiben az elszámolása nem éri el a bruttó 1836 forintot (nettó 1446 forint). Amennyiben a havi elszámolás nem éri el ezt az összeget, akkor a következő hónappal együtt kell befizetni.

Hozzáteszik, összeghatártól függetlenül mindig küldik az elszámolószámlákat a diktálás vagy a mérő éves leolvasása után.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter már korábban kijelentette, ebben az évben nem emelkedik se az áram, se a gáz, se a távhő rezsicsökkentett lakossági ára, a rendszerhasználati díjhoz sem nyúlnak hozzá.

A helyzet azonban ezen a téren sem egyértelmű. A 24.hu ugyanis arról ír, hogy a rezsiszámítás új módját 2022. augusztus 1-jétől 2023. július 31-ig hirdették meg. Lassan itt a július vége, de arról

nincs semmi információ, hogy mi lesz augusztus 1-jétől, az új lakossági rezsiévben.

Próbálták több alkalommal is megtudni, hogy mi lesz augusztus 1-től az illetékesnek vélt MVM-től, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól és az Energiaügyi Minisztériumtól is, de nem kaptak választ.

Közben kiderült, hogy azok átalánydíjas gázfogyasztók, akik a rezsivédelmi határ közelében fogyasztanak, az elszámoló számlájuk kiállítása utáni számlánál hatalmas összegeket kapnak. Jellemzően azok, akiknél április-júniusban történik meg az éves leolvasás.

A Facebookon létrejött egy csoport, amelynek már több ezer tagja van, ahol megpróbálnak segíteni az olyan, gyakran nyugdíjas fogyasztókon, akik mondjuk 30-40 ezer forintos átalányt fizetnek, de most 100 ezer forintnál is magasabb egyszeri számlát kaptak.

Itt egy úgynevezett "csavarról" beszélnek, ami bekerült a rendszerbe. Eléggé bonyolult, de az elv az, hogy "amiatt van az anomália, mert nem esik egybe a kedvezményes év egy-egy fogyasztó fogyasztási évével".

Mi is beléptünk a csoportba (mert amúgy zárt), hogy értsük a problémát. A lényeg, hogy az augusztus 1-től július 31-ig terjedő időszakra állapították meg a kedvezményes mennyiséget. Ráadásul nem köbméterben, hanem MJ-ban (Ez is fontos, mert Budapesten a 1729 helyett jellemzően 1780 köbméter jár erre az időszakra). Ez pedig elfogyhat mondjuk májusban, miközben az MVM jelleggörbéje szerint a nyári hónapokra csak mintegy 30-50 köbméter (1500 MJ) gáz járna kedvezményesen. Éppen ezért az átalányosok számára ilyenkor az átlagban meghatározott mondjuk 160 köbméternél akár 130-150 köbmétert is kiszámlázhatnak piaci alapon. Ez pedig a 767 Ft/köbméteres áron bőven 100 ezer fölé lökheti az adott számlát.

A csoportban azt tanácsolják, hogy a fogyasztók a nyári 2-3 hónapra (július 31-ig) alacsonyabb köbméterről kérjenek számlát. Ez mindenkinél más és más, egyedileg kell kiszámolni. Fontos tudni, hogy a MJ-ből a köbmétert elnagyoltan úgy lehet megkapni, hogy a MJ-ben megadott számot elosztjuk 35-tel.

Az ügyre egyébként már rárepült a Demokratikus Koalíció is. Közleményükben azt írták: "a sokszorosukra ugrott összegű gázszámlák megmutatják, hogy a kormány átverte az embereket, amikor "rezsicsökkentésnek nevezi a rezsiemelést". Varju László, a DK frakcióvezető-helyettese azt mondta, az Orbán-kormány azt ígérte az átalánydíjat fizetőknek, hogy ők is kedvezményes áron vehetik a gázt, ezzel szemben sokuk a korábbi hétszeresére rúgó, 100-200 ezer forintos számlát kapott legutóbb.

Átlagfogyasztás

Egy biztos, tavaly a kormány a rezsitámogatást az átlagfogyasztáshoz szabta. Azóta azonban jelentősen visszafogták a magyarok a fogyasztást. Májusban írtunk arról, hogy az emberek 22,4 százalékkal fogyasztottak kevesebb földgázt 2022. október 15. és 2023. április 15. között, mint a megelőző azonos időszakban. A kérdés, hogy augusztus 1-től ehhez igazítják-e az átlagfogyasztást, azaz akár 20 százalékkal csökkentik annak mértékét. Más kérdés, hogy a világpiacon tavaly nyárhoz képet jelentősen csökkent a gáz ára.

Május végén arról írtunk, hogy jelentős áresés tapasztalható az európai gázpiacon. Nyári szállítás esetén már 30 euró alá csökkent a megawattóránkénti ár, míg a téli határidős jegyzésekkel valamivel 50 euró felett kereskednek. Tavaly augusztusban 340 euró fölött volt ez az ár.

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Csúnya pofont kaptak a tőzsdén - Mi jön ma?

Csúnya pofont kaptak a tőzsdén - Mi jön ma?

Tegnap este a  Fed szigorú hangvételű kommentárjainak hatására jelentős dollárerősödést láthattunk, emellett pedig az amerikai tőzsdéket is megütötték. Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, Európában pedig vegyes nyitásra van kilátás. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma különösen az amerikai munkanélküliségi kérelmek számának alakulása hozhat nagyobb elmozdulást a piacokon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. december 19. 05:45
2024. december 18. 20:51
×
×
×
×