Infostart.hu
eur:
385.97
usd:
331.3
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog
fotó: Infostart
Nyitókép: Infostart

Tejre menő küzdelem az árak csökkentése érdekében

Öt hazai szakmai szervezettel és az Agrárminisztériummal egyeztette a tejtermékek fogyasztói árának csökkentését célzó javaslatterveit a Gazdasági Versenyhivatal.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közleményben úgy fogalmazott: "az a legfőbb célunk, hogy csökkenjenek az árak. Célunk, hogy a piaci szereplőkkel közösen, a lehető legnagyobb konszenzussal alakíthassuk ki a magyar fogyasztók és vállalkozások érdekeit legmegfelelőbben szolgáló, versenyt pártoló és élénkítő javaslatainkat."

A közleményben emlékeztetnek: a GVH múlt héten bocsátotta társadalmi konzultációra a tej és tejtermékek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatának eredményeit összefoglaló jelentéstervezetét.

Az elemzés megállapításai alapján a GVH szakértői többek között felvetették:

  • a nyerstej árképletének felülvizsgálatát,
  • szakmai segítséget ajánlanak az élelmiszer-árstoppal kapcsolatos jövőbeli jogalkotói megfontolásokhoz,
  • javasolták a fogyasztói árak összehasonlíthatóságának erősítését,
  • felvetették a növényi italok árképzésének átgondolását,
  • támogatják a fenntartható csomagolás ösztönzését,
  • de további hatósági fellépést is szükségesnek tartanak az élelmiszerkereskedelem területén.

Közölték, hogy az egy hónapon át tartó társadalmi konzultáció keretében a nemzeti versenyhatóság szerdán a GVH székházában az ágazati szereplőket tömörítő, illetve a jelentéstervezet javaslataiban érintett szakmai szervezetekkel - így a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal, az Országos Kereskedelmi Szövetséggel, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetséggel, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségével, a Növényi Alapú Élelmiszereket Gyártók és Forgalmazók Országos Szövetségével - és az Agrárminisztériummal egyeztetett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×