Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.01
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszédet mond Az ösztönző állam - sikeres gazdasági újraindítás 2022 címmel tartott konferencián Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2022. március 29-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

"Fokozatos árstopkivezetés" jöhet, Parragh László a kormánnyal tárgyal

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint szakmailag az is elképzelhető, hogy fokozatosan vezessék ki az árstopot.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara álláspontja szerint az árstopot akkor lehet a legkevesebb kárral kivezetni, amikor az élelmiszerár-infláció eléri a csúcsát, amikor látható, hogy feljebb már nem fog menni, elindul lefelé, az az a pillanat, amikor szerintük még egy 0,5, kevesebb, mint egy százaléknyi többletinflációt ez a terület elvisel, és onnantól kezdve visszaállnak a normál piaci viszonyok. Ez szerintük akár már most itt van, de a tavasz folyamán be fog következni – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Parragh László.

Az árstop bevezetése az élelmiszeráraknál a társadalom alsó harmadának megélhetését támogatta, ilyen értelemben az helyes volt, de ez tartósan nem maradhat meg, mert a piacgazdaság alapjait elodázza – folytatta az iparkamara elnöke, aki szerint kell egy pillanat, amikor ennek a kivezetése megtörténik, és miután a válságnak ezen a részén túlvagyunk, úgy gondolják,

most már betöltötte a szerepét ez az intézkedés.

Arról is beszélt, hogy az élelmiszer-infláció mindenhol nagyobb, mint az átlaginfláció. Az, hogy nálunk ilyen mértékű, annak az egyik oka az árfolyam, hiszen az élelmiszerhez szükséges alapanyagok jó része importból érkezik, a másik pedig, hogy a magyar élelmiszergazdaság termelékenysége lényegesen gyengébb, mint az európai.

Parragh László tárgyalt az Országos Kereskedelmi Szövetséggel és azokkal a szervezetekkel, amelyek a kiskeresedelemben érintettek. A következő lépés az lesz, hogy a termelőkkel is leülnek beszélni.

Szakmailag elképzelhetőnek tartja, hogy fokozatosan vezetnék ki az árstopot.

A kormánnyal is folyamatosan egyeztetnek az árstop szabályozásáról, annak életszerűségéről, betarthatóságáról, a kivezetés lehetőségéről. Azt nem árulta el, hogy a kormány részéről kivel egyeztet.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×