Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
326.2
bux:
144275.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Távvezetéket feszítenek ki a Duna felett Magyarország és Szlovákia között, Gönyű közelében 2021. március 2-án. Az MVM Xpert Zrt. megkezdte ezen a napon Gönyűnél a Magyarország és Szlovákia között épülő távvezeték fázisvezető sodronyainak áthúzását a Duna felett, ahol a folyam közel hétszáz méter széles.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Több mint egymilliárd forint az MVM csoport tavalyi vesztesége

De ez is közel hárommillárddal kevesebb a 2020-as veszteségnél.

A MVM csoport 2850 milliárd forint árbevételt ért el 2021-ben az előző évi 1424 milliárd forint után, vesztesége 1,1 milliárd forint volt tavaly, míg egy évvel korábban még mínusz 3,9 milliárd forint volt az adózott eredmény – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Az energetikai vállalatcsoport közleménye szerint az árbevétel részben külső hatások miatt emelkedett.

A kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBIDTA) elérte a 262 milliárd forintot, ami 58 milliárd forinttal több, mint 2020-ban.

Az EBITDA a többi között az elmúlt időszak sikeres akvizíciói miatt nőtt, ami a 2020 októberében megvásárolt innogy Ceska Republika 2021-es teljesítményének, illetve az ÉMÁSZ Hálózati Kft. (jelenlegi nevén MVM ÉMÁSZ Áramhálózati Kft.) tavaly szeptemberi megvásárlásának köszönhető - közölték.

A közleményben kiemelték, hogy az MVM csoport 2021 szeptemberében sikeresen végrehajtotta első, 55 milliárd forint névértékű kötvényaukcióját, amelyet novemberben egy 500 millió eurós nemzetközi kötvénykibocsátás követett. A vállalat jelezte: a kötvénykibocsátások sikeréhez hozzájárult, hogy az MVM Zrt. 2021 júniusában a 100 százalékban állami tulajdonú vállalatok közül elsőként szerzett (befektetési kategóriájú) nemzetközi hitelminősítést.

Az MVM csoport stabil gazdálkodással zárta a 2021-es évet, ezzel nagymértékben hozzájárult Magyarország ellátásbiztonságához. Az energetika világpiaci helyzete és a járványhelyzet ellenére a társaságcsoport folyamatosan biztosította a villamos energiát és a földgázt a lakosságnak, illetve a vállalkozásoknak - összegezték a közleményben.

A társaságcsoport 2021-ben tért át az IFRS-re, azóta nemzetközi szabályok szerint készíti éves beszámolóját, ennek eredményeképpen nemzetközi szinten is összehasonlíthatóvá váltak az MVM eredményei.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tőzsdére lép az Anthropic: áttörés vagy túlforrósodott AI-sztori?

Tőzsdére lép az Anthropic: áttörés vagy túlforrósodott AI-sztori?

A csütörtöki Checklistben (13:34-től) az Anthropic várhatóan novemberi tőzsdére lépéséről volt szó, amely az AI-szektor egyik legnagyobb piaci tesztje lehet. A fő kérdés az, hogy a befektetők ezt hosszú távú technológiai áttörésként vagy egy túlforrósodott AI-sztoriként árazzák majd. A témában Czachesz Gábort, a VIG Alapkezelő Multi-Asset és Kvantitatív Befektetési Stratégiák üzletágának vezetőjét kérdeztük. Az adás első részében egyébként az amerikai félidős választásokat követő részvénymozgásokat értékeltük Nagy Viktorral, a Portfolio vezető részvényelemzőjével.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×