Infostart.hu
eur:
386.42
usd:
331.72
bux:
120091.05
2026. január 14. szerda Bódog

Megválasztották az Opus Global új igazgatóságát

Megválasztották az OPUS GLOBAL Nyrt. új, héttagú igazgatóságát, miután a pénteki közgyűlés megszavazta az előterjesztésben szereplő tagokat; megbízatásuk 5 évre, 2027. május 3-ig szól - közölte a társaság.

A tájékoztatás szerint a jelenlegi igazgatóság eredményes munkájával a vállalat az elmúlt 5 évben - stratégiáját követve - kiemelkedő bővülésen esett át. Kialakították azt a stabil 4 alappillért - energetika, turizmus, ipari termelés és élelmiszeripar divízió -, amely az OPUS eredménytermelő képességének alapjául szolgál. Az Opus menedzsmentje köszönetét fejezte ki a távozó igaztatósági tagoknak a vállalatcsoportért tett erőfeszítéseikért.

Balog Ádám közel 3 évig volt az Opus Global Nyrt. igazgatóságának tagja, többek között kiemelt szerepet töltött be az energetikai akvizíciók megvalósulásában - írták.

A társaság struktúrájának kiépítése után a konszolidáció kerül középpontba, ez az új igazgatóság feladata lesz. A négy divízió működtetése alapos és szerteágazó szakértelmet igényel, mivel egymástól lényegesen különböző iparágakban tevékenykednek a leányvállalatok. Így indokolt, hogy ezt a sokszínűséget az igazgatóság összetétele és tagjainak száma is tükrözze - áll a közleményben.

Az állandóságot biztosítja, hogy a jelenlegi igazgatósági tagok Vida József és Makai Szabolcs újraválasztása mellett 5 új tag megválasztását terjesztették elő. A közgyűlés ennek megfelelően a két korábbi tag megválasztása mellett megszavazta Lélfai Koppány Tibor, Détári-Szabó Ádám, Görbedi László, Németh Zoltán Péter és Torda Balázs igazgatósági tagságát is.

Görbedi László több mint 10 év, multinacionális cégnél vezetőként eltöltött idő után csatlakozott vezérigazgatóként a Mészáros és Mészáros Zrt.-hez és vált az OPUS építőipari divíziójának vezetőjévé. A szakember elmondta: idei tervük a piaci részesedés megtartása és a szervezet fejlesztése a megnövekedett elvárásokhoz, amelyet csaknem húsz évnyi működésük és a kollégáik több évtizedes tapasztalata biztosít.

Détári-Szabó Ádám 2020. augusztustól a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója, és a cégcsoport turisztikai szegmensének vezetője szerint a pandémia alatt értékes válságálló képességgel vértezték fel a divíziót. "Büszkék vagyunk rá, hogy a példátlanul nehéz körülmények ellenére 2021-ben már újra eredménytermelő részei voltunk a portfóliónak. A nemzetközi gazdasági és politikai fejlemények 2022-ben újfent eddig nem ismert kihívások elé állítják iparágunkat. Azonban az eddigi válságos időszak tapasztalatait felhasználva és vendégeink bizalmáért mindent megtéve - egyúttal szállodafejlesztési programunk keretében újabb 800 szobát átadva - dolgozunk tovább a társaság eredményességért" - fejtette ki Détári-Szabó Ádám.

Torda Balázs 35 éves energetikai szolgáltatóipari szakmai és több mint 30 éves vezetői tapasztalattal vette át 2021 áprilisától az Opus Tigáz Zrt. vezetését vezérigazgatói pozícióban, ezzel egyidejűleg az Opus Global Nyrt. energetikai divízióvezetői pozícióját is betölti. Mint arra a tőzsdei vállalatcsoport tavalyi éves jelentése is kitér, az energetika szegmens kiépítése és integrációja sikerrel zárult, amelynek köszönhetően az OPUS Csoport a hazai energetikai piac meghatározó szereplőjévé vált. Torda Balázs aláhúzta: ügyfeleik, munkatársaik és tulajdonosaik iránti elkötelezettségük jegyében olyan, a gazdasági környezethez és az iparági igényekhez illeszkedő, fenntartható és innovatív működés kialakítása a céljuk, amely a társadalmi és környezeti szempontokat is figyelembe véve, eredményesen támogatja a lefektetett üzleti célkitűzéseik elérését.

Az Opus Global Nyrt. igazgatósági tagjának megválasztott Lélfai Koppány 2018. január 1-től 2022. március 31-ig irányította a Budapest Bankot elnök-vezérigazgatóként. Igazgatósági elnökként már 2017. április 1-től részt vett a bank irányításában és stratégiai döntéshozatalában. 2000 és 2011 között az MFB Zrt. üzleti, később a jogi területén dolgozott, majd 2016 novemberéig vezérigazgatóként irányította a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-t. 2016 novemberétől az MFB Zrt. vezérigazgató-helyettesi és belső igazgatósági tagi tisztségeit látta el.

Szintén az igazgatóság új tagjának választották Németh Zoltán Pétert, aki 2020 februárja óta vezérigazgatóként irányítja az Opus Csoport egyik leányvállalatát, a salgótarjáni székhelyű Wamsler SE-t, és ügyvezető igazgatóként a két németországi leányvállalatot, a Wamsler Haus und Küchentechnik GmbH-t és a Bioenergy GmbH-t.

A közgyűlés elfogadta az Opus Global Nyrt. 2021. évi IFRS szerinti egyedi és konszolidált éves jelentését is. A csoport 2021. évben a világjárvány újabb és újabb hullámai, valamint a világgazdaságban elinduló negatív makrogazdasági folyamatainak hatása ellenére is fennállásának legsikeresebb pénzügy évét tudhatja maga mögött, konszolidáltan 889,5 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 314,5 milliárd forint saját tőkével zárta, míg a teljes átfogó eredmény 41,6 milliárd forint nyereség lett.

Címlapról ajánljuk
Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

A magyar uniós forrásokhoz való hozzáférésről szóló tárgyalások gyakorlatilag befagytak, mivel az Európai Bizottság a magyar választásokig ezekben a kérdésekben nem kíván döntést hozni – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt Brüsszel az orosz–ukrán konfliktusban elfoglalt pozíciójáról, de jure és de facto hadviselésről, miként a Mercosur-megállapodással és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos magyar álláspontról is.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Hátraarc a forintnál, volatilitás a feltörekvő devizáknál

Hátraarc a forintnál, volatilitás a feltörekvő devizáknál

Szerda reggel a devizapiacokon még a kivárás dominált, majd délelőtt a forint erősödni tudott a dollárral és az euróval szemben is. Napközben viszont változott a hangulat és majdnem teljes nyereségét elveszítette a magyar valuta. A befektetők figyelme egyszerre irányul a nemzetközi politikai-monetáris fejleményekre és a mai sűrű makroadat-naptárra, amelyek rövid távon irányt adhatnak az árfolyamoknak. A dollár mozgása, a jen körüli feszültségek és az amerikai inflációs-növekedési kilátások együtt dönthetik el, hogy a magasabb volatilitás milyen kilengéseket okozhat

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×