Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Nyitókép: Budapest Airport

A futball-Eb is felpörgette a légi forgalmat

A HungaroControl légiforgalmi szakszemélyzete mintegy háromszor több járatot kezelt a nyár első hónapjában, mint 2020 júniusában - közölte a társaság.

A közleményben ismertetik, hogy a HungaroControl által ellenőrzött légterekben - a magyarországi és a koszovói magas légtérben, illetve a budapesti nemzetközi légikikötő közelkörzeti légterében - júniusban összesen 47 375 légi jármű közlekedett. A gépszám mintegy 55 százalékkal elmaradt a pandémia előtti év forgalomától, a 2020-as év nyári adataihoz viszonyítva ugyanakkor csaknem 167 százalékos emelkedést jelent.

Júniusban a Koszovó feletti magas légtér forgalma bővült a legnagyobb ütemben, a 2020-ban mért járatszámnál négyszer több, összesen 7324 gép biztonságos közlekedését segítették a magyar légi navigációs szakemberek.

Ettől nem sokkal maradt el a hazai átrepülő forgalom, amely az említett periódusban több mint két és félszeresére duzzadt, júniusban kis híján 36 ezer repülőgép szelte át a magyar égboltot - írja a HungaroControl.

A budapesti nemzetközi repülőtér le- és felszálló forgalma júniusban 97 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, így a HungaroControl toronyirányítói 4357 érkező és induló járat biztonságáért feleltek 2021 júniusában. A terminálforgalom különösen a labdarúgó Európa-bajnokság hazai rendezésű mérkőzései előtt és után ugrott meg - olvasható a közleményben.

A júniusi kisgépes repülések száma nemcsak a tavalyi év azonos időszakához képest nőtt, hanem a 2019 júniusában mért gépmozgásokat is meghaladja. A körzeti repüléstájékoztató részleg szakemberei az idei nyár első hónapjában 9710 repülést segítettek, míg a tavalyi év azonos periódusában csupán 5103, tavalyelőtt júniusban pedig 8959 gép biztonságáért feleltek - tájékoztatott a HungaroControl.

A közlemény szerint a légi közlekedés növekedése az európai turizmus fokozatos újjáéledését követi, az uniós digitális Covid-igazolvány bevezetése pedig újabb lendületet adhat a forgalom felívelésének

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×