eur:
394.41
usd:
370.12
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
MOL üzemanyagtöltő állomás logója a XVIII. kerületben, a Puskás Ferenc utcában. MTVA/Bizományosi: Róka László  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Az állammal közös, új alapítványhoz kerül rengeteg Mol törzsrészvény

Mol-Új Európa Alapítvány néven közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoz létre a Mol és a magyar állam.

A Mol csütörtöki tájékoztatása szerint az alapítvány célja közérdekű célok megvalósítása lesz kiemelten a sport, kultúra, egészségügy és környezetvédelem területén. Működéséhez elsődlegesen az alapítók által rendelt vagyon, azaz a Mol-részvények hozamát használja fel. (Az erről szóló javaslat meg is jelent a Parlament honlapján.)

A közleményben hangsúlyozták, hogy a Mol-csoport hosszú évek óta aktív szereplője a közép-európai társadalmi felelősségvállalásnak. Támogatási rendszere segíti a sportolók, művészek mellett a legkülönbözőbb hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat és a helyi közösségeket egyaránt. Évente több milliárd forinttal támogatja a közérdekű célokat a régióban.

Összhangban a Mol-csoport új stratégiájával, a vállalatcsoport támogatási politikája is megújul, ezért a Mol a magyar állammal közösen úgy döntött, hogy új,

kibővített formában valósítja meg támogatási feladatait.

A Mol-Új Európa Alapítvány átveszi a Mol korábban végzett hasonló társadalmi felelősségvállalási tevékenységének jelentős részét. Emellett az alapítvány széleskörű és átfogó támogatási rendszert hoz létre a tehetséggondozás, a környezetvédelmi tevékenység, a nemzetközi kapcsolatok ápolása, a nevelési-oktatási, a kutatási, a karitatív, a kulturális és a sporttevékenység támogatása érdekében.

A feladatok hatékony ellátását teszi lehetővé az új, tőkeerős vagyonkezelői alapítványi forma. Az alapítvány közérdekű céljainak és közfeladatainak megvalósítására elsődlegesen az alapítók által rendelt vagyon hozama használható fel. A magyar állam és a Mol ennek érdekében egyenlő arányban

42 977 996 darab „A” sorozatú, a Mol által kibocsátott törzsrészvényt ruháznak át az alapítvány vagyonaként

– közölték.

Jócskán lecsökken a Mol saját részvényállománya

A Portfolio megjegyzi: a Molnak összesen közel 819 millió darab „A” sorozatú törzsrészvénye van, a saját részvények száma 61,6 millió darab, a saját részvények aránya 7,53 százalék. A részvényállomány fennmaradó része 27,53 százalékban külföldi, 16,9 százalékban pedig hazai befektetőknél található, míg a magyar állam 5,24 százalékos részesedéssel rendelkezik a cégben.

A fentiek értelmében tehát a Mol saját részvényállománya a mostani 7,53 százalékról így 2,3 százalékra, vagyis 18,8 millió darabra csökkenne le az átadás után.

Részvényesi szemszögből lényeges, hogy a saját részvények után a cég nem fizet osztalékot, de a tranzakciót követően alapítványi kézbe kerülő papírokra már igen. Magyarán ez azt jelenti, hogy

a teljes osztaléktömeg ezután már nemcsak mintegy 757 millió darab részvény között oszlik meg, hanem 800 millió darab között.

Ez mindenképpen negatívum részvényesi szemszögből, hiszen így 43 millió darab extra részvény kerül ki saját tulajdonból, tehát ezekre is kell majd osztalékot fizetni, ami vagy többletkiadást jelent a Mol számára, vagy alacsonyabb egy részvényre jutó osztalékot. Ezek közül egyik lehetőség sem kifejezetten üdvözlendő egy részvényes számára – teszi hozzá a gazadsági portál, amivel az Erste olaj- és gázipari elemzője is egyért, mivel a jelenlegi részvényesek nincsenek megfelelően kompenzálva.

Az év második felében indulhat az alapítvány

Az alapítvány létrehozását az Országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslat teszi lehetővé, elfogadása esetén az alapítvány működése várhatóan az év második felében indulhat el.

A vállalat tájékoztatása szerint a Mol-csoport csaknem 2,2 milliárd forintot adományozott szociális, kulturális, oktatási és környezetvédelmi célokra 2020-ban, és több mint 300 programot és intézményt támogatott. Magyarország mellett Szlovákiában, Horvátországban, Romániában és Csehországban is jelentős adományokkal járult hozzá a társadalmi feladatokhoz.

A Mol alapítvány pályázati programjain keresztül tavaly több mint 100 millió forintot fordított gyermekegészségügyre, valamint a fiatal sportolók, művészek és pedagógusok támogatására. Emellett a helyi közösségekre is figyel és az önkéntességet is népszerűsíti, 2014-2017 között a KÖSZ! Program, 2018-tól pedig a Helyi Érték Program keretében.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×