Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pexels

Széles körű, ingyenes kurzus indul a mesterséges intelligenciáról

December elsejével kezdetét veszi az MI Kihívás, amelynek célja a mesterséges intelligencia széles körű társadalmi megismertetése.

Az ITM és a Digitális Jólét Program keretében működő MI Koalíció közös kezdeményezéseként létrejövő program részeként elkészült egy hazai fejlesztésű alapozó online kurzus, amely során mintegy százezer ember szerezhet általános ismereteket a technológiáról – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció ülésén.

A decemberben induló tudatosító kampány célja, hogy 2021 végéig egymillióan átfogó képet kapjanak a technológiában rejlő lehetőségekről, és közülük százezren megismerjék a mesterséges intelligenciával kapcsolatos alapvető tudnivalókat – olvsható az MI Koalíció sajtóközleményében. Az ELTE szakemberei által kidolgozott ingyenes online kurzus („Bevezetés a Mesterséges Intelligencia világába”) a laikus érdeklődők és az üzleti szféra képviselői számára is kiindulási alapként szolgál ahhoz, hogy általános információkat szerezzenek a technológiáról.

Solymár Károly Balázs államitkár kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazások széles körű elterjedése óriási gazdasági hasznot jelent, mivel javítja a termelékenységet, és jelentős mennyiségben teremt nagyobb hozzáadott értékű munkahelyeket. Ezzel együtt felmerül az igény az új feladatok elvégzésére képes, jól képzett munkaerő iránt.

A most induló kurzus az első lépcsőfok a változásokra való felkészüléshez.

A képzést bárki elvégezheti, és folyamatosan elérhető az érdeklődők számára. A kurzus tartalmát a fejlesztők a folyamatosan fejlődő technológiához fogják igazítani, ezáltal biztosítva azt, hogy az elsajátítható ismeretek mindig aktuálisak, naprakészek legyenek. Elvégzését követően a résztvevők számára további tematikus modulok lesznek elérhetők 2021 első felétől, így a program teljes tanulási utat kínál és biztosítja a lehetőséget a további fejlődésre.

Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke elmondta, hogy egy igazi bevezető kurzusról van szó, amely az alapfogalmak és az etikai kérdések tárgyalása mellett számos felhasználási eset bemutatásával világít rá a technológia által kínált gyakorlati előnyökre. Az elnök szerint a megszerzett tudás új szemléletmódot hoz, ami a vállalkozások számára kézzelfogható versenyelőnnyé nőheti ki magát.

A kormány célja, hogy a Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiájában foglaltaknak megfelelően a társadalomhoz közelebb hozza a mesterséges intelligenciát és felkészítse az alkalmazására, amelynek egyik legfontosabb eleme az MI Kihívás, amelyről további információ itt található.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

A politikai kapcsolatok révén megerősödött vállalatok sorsáról nem lehet egységesen dönteni. A korábbi jogsértések feltárása, a közvagyon visszaszerzése és a működő gazdasági kapacitások megőrzése nem feltétlenül egymást kizáró célok, de azt látni kell, hogy a NER-es cégvagyon jelentős része nem visszaszerezhető, mert egyszerűen elolvad. A kérdés az, hogy mi legyen a többivel, és annak kezelésében milyen társadalmi célokat preferáljon a kormány: a vagyon visszaszerzését, vagy a cégek további működését? Fontos társadalmi érdek, hogy a vagyon, speciális eszköztár, tudás, tapasztalat egyben maradjon. Ez olyan, mint a fa, nem lehet 10 éveset ültetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×