Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a 15. Bledi Stratégiai Fórum nemzetközi konferencián 2020. augusztus 31-én.
Nyitókép: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Bevásárolt az MVM-csoport

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be, hogy magyar tulajdonba került a német Enexio több leányvállalata.

Az MVM Csoport tulajdonába került a német energetikai cég, az Enexio magyarországi vállalata és két kínai leányvállalata is – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a tulajdonosváltással együtt az MVM-hez került egy világhírű magyar szabadalom is.

A Heller-Forgó-féle hűtőberendezésnek köszönhető, hogy az Enexio világszinten is meghatározó cég

az energetikai piacon – tette hozzá. A politikus azért is méltatta a magyar vállalati terjeszkedést, mert a korábbi évtizedeket többnyire ennek az ellenkezője, a külföldi cégek magyarországi felvásárlásai jellemezte. Az Enexio Hungary Zrt. értékesítési igazgatója szerint a vállalat jó időben, nemzetközi tapasztalatokkal erősödve került az MVM birtokába.

Elődjét 1993-ban privatizálták, de a német tulajdonban töltött évtizedek során jelentős tudással és tapasztalatokkal gyarapodott – tette hozzá Lakatos Balázs az Enexio képviseletében. Az Enexio Hungary Zrt. 2018-ban 3,5 millió eurós, 2019-ben 1,5 millió eurós adózott eredménnyel zárt, forgalma ugyanakkor 5,9 millió euróról 18 millió euróra nőtt a cégadatok szerint. Árbevételének túlnyomó többsége külföldi értékesítésekből származik.

Címlapról ajánljuk
Már idén termelhet Szlovákiában a mohi atomerőmű új blokkja

Már idén termelhet Szlovákiában a mohi atomerőmű új blokkja

Újabb döntő szakaszába lépett a mohi atomerőmű 4-es blokkjának üzembe helyezése. A szakemberek sikeresen befejezték a reaktor szerelését és hermetikus lezárását, így az új atomenergetikai létesítmény hamarosan a fizikai indítás következő szakaszába léphet. A tervek szerint az új egység már 2026 nyarának végén megkezdheti az első villamosenergia-termelést.

Lando Norris indul az élről a Magyar Nagydíjon – Hamilton és Antonelli is büntetést kapott

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma–1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnap 15 órakor rajtoló futamon ő indul az élről.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Négy szavazás, négy kétharmad – Hét lépés egy jobb választási rendszerhez

Négy szavazás, négy kétharmad – Hét lépés egy jobb választási rendszerhez

A választási rendszer nem csak azt dönti el, hogy a leadott szavazatokból hány mandátum lesz. Már a választás előtt alakítja a pártok viselkedését, a politikai verseny szerkezetét és a választói stratégiákat is. Magyarországon négy egymást követő választás adott kétharmados többséget a győztesnek, ezért érdemes feltenni a kérdést: ha változtatni szeretnénk a rendszeren, azt milyen célok alapján, milyen módszerrel és milyen garanciák mellett tegyük?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×