Infostart.hu
eur:
386.94
usd:
331.32
bux:
116481.2
2026. január 12. hétfő Ernő

A parlament előtt az új NAV-törvény

Az új NAV-törvénnyel az EU egyik legversenyképesebb hivatalává válhat a magyar Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a Pénzügyminisztérium, miután benyújtották a törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

Mint a tárca írja, a jogszabállyal válik teljessé az adóhatóság szervezeten belüli integrációja, új időszámítás veszi kezdetét a hivatalban, amely elismerve a dolgozók teljesítményét és szaktudását, még hatékonyabbá teszi az adóhivatalt.

Kiemelték: amellett, hogy a költségvetési bevételek 94 százalékát az adóhivatal biztosítja és az adóügyek intézésekor számos szolgáltatással segít, évről évre jelentősen nő feladatainak száma. Idén január 1-től a NAV gyakorlatilag Magyarország univerzális végrehajtó szervévé vált. Még 2018-ban kerültek át a közigazgatási ügyek, idén pedig már az összes törvényszéki ügy végrehajtását is a NAV végzi, ami a korábbiakhoz képest 2020-ban mintegy 300 ezer új ügyet jelent - írták.

Idén július 1-jével újabb feladatot vett át az adóhivatal: az egyéni vállalkozók nyilvántartását. Jelenleg több mint 562 ezer egyéni vállalkozó szerepel az adóhivatali adatbázisban - tették hozzá.

A közlemény szerint

a NAV feladatainak repertoárja jövőre még tovább bővül.

A gépjárműadóval kapcsolatos adóhatósági ügyek intézése mellett a helyi iparűzés adóbevallást is az adóhivatalhoz kell benyújtani, ez utóbbi mintegy 800 ezer vállalkozásnak jelent adó-adminisztrációs könnyebbséget majd 2021-től. A NAV munkatársai az úgynevezett tényleges tulajdonosi adatbázis nyilvántartásával még nagyobb szerepet kapnak jövőre a pénzmosás elleni küzdelemben is.

Jövőre debütál egy újabb, informatikai adóhivatali szolgáltatás, amely, hasonlóan az eddigiekhez, ugyancsak ösztönzi a cégeket a digitális megoldások egyre szélesebb körű alkalmazására, aminek révén az ország versenyképessége is javul. Ez az új szolgáltatás az áfa-bevallási tervezetek adóhivatali kiajánlása, amivel várhatóan már 2021. második felében számolhat több mint félmillió áfa-bevalló cég - írták.

A közlemény szerint a feketegazdaság elleni küzdelemben is beváltak az online eszközök, illetve az adóhivatal kockázatelemzésen alapuló ellenőrzési gyakorlata. Az adóelkerülés miatti áfakiesés a korábbi 21 százalékról 7 százalék alá csökkent tavaly, ezzel az értékkel megelőzzük Németországot, Ausztriát és Dániát is. A Pénzügyminisztérium célja a további javulás elérése, ezért jövőre létrehozza a Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottságot. Az illegális szféra szereplőinek megfékezéséhez szükség van a NAV szakembereinek tudására és tapasztalatára.

A NAV a lehető legmagasabb szinten, ugyanakkor egyre kisebb létszámmal látja el eddigi és új feladatait egyaránt. Míg 2015 végén több mint 21 ezren dolgoztak a hivatalnál, addig jelenleg mintegy 18 ezren - jegyezték meg.

Mindezek ellenére több unió-szerte példaértékű intézkedést, illetve szolgáltatást valósított meg a szervezet. Már négy éve több mint ötmillió magánszemély helyett dolgozik, a NAV ugyanis mindenkinek elkészíti az szja-bevallási tervezetét. Az adóhivatal szakemberei által kidolgozott program 2017-ben elnyerte a legjobb információs és kommunikációs technológia díjat. A NAV digitális megoldásai mára világszerte elismertek, az online gazdaságfehérítő intézkedések mellett a papírmentes ellenőrzés módszertanát is számos uniós tagállam adóhivatala tanulmányozza - hangsúlyozzák a közleményben.

A benyújtott, új NAV-törvénnyel a szervezet integrációja teljessé válik. A tervezet, ha az Országgyűlés megszavazza, egységes jogviszonyt hoz létre; az úgynevezett adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyt, amely jogállásukat tekintve nem tesz különbséget a civil és a hivatásos állomány között, és egyaránt vonatkozik a kormánytisztviselőkre, a pénzügyőrökre és az ügykezelőkre is.

Címlapról ajánljuk
Erős védőpajzsot kapott Németország Izraeltől

Erős védőpajzsot kapott Németország Izraeltől

Németország számára a múltból fakadó kötelezettséget is jelent Izrael támogatása. A német belügyminiszter ezt Jeruzsálemben, Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel egy újabb megállapodással erősítette meg.

Pontos előrejelzés a rettentő ónos esőről – riasztások, térkép

A nyugat felől érkező, jobbára összefüggő frontális csapadékzónából hétfőn az esti, éjszakai órákban előbb a Dunántúlon, később már a főváros tágabb térségében, kedd hajnaltól, reggeltől pedig az északkeleti, keleti országrészben is várható csapadék.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Idei mélypontjára gyengült a forint – itt a megrázkódtatás a piacoknak

Idei mélypontjára gyengült a forint – itt a megrázkódtatás a piacoknak

Hétfő délelőtt a forint vegyes képet mutat a főbb devizákkal szemben: az euróval szemben enyhe gyengülés, a dollárral szemben viszont határozott erősödés látszik, miközben a nemzetközi piacokon a dollár általánosan nyomás alá került. A leginkább az hozott volatilitást, hogy a Trump-adminisztráció újabb jogi harcot kezdett a Federal Reserve ellen, amire kisebb menekülés indult az amerikai eszközökből. Ma a geopolitikai hírek lesznek meghatározók a devizapiacokon, valamint a befektetők már elkezdhetik árazni a magyar inflációval kapcsolatos várakozásaikat, amely adatokat holnap teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×