Infostart.hu
eur:
353.57
usd:
305.36
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

Kulcsszerepet kap Barna Zsolt a Magyar Bankholding Zrt.-ben és a Mészáros Csoportban

Közleményük szerint Barna Zsolt kinevezésével tovább erősödik a Magyar Bankholding Zrt. vezetése, Vida József elnök-vezérigazgató, valamint Balog Ádám és Bencze András igazgatósági tagok mellett.

A bankholding a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB), az MKB Bank Nyrt. (MKB) és a Budapest Bank Zrt. (BB) egyesülésével egy új, jelentős piaci súllyal rendelkező, hazai tulajdonú bankcsoport létrehozását hivatott előkészíteni. Barna Zsolt egyik legfontosabb feladatának az új óriásbank sikeres pályára állítását nevezte a vezérigazgatóval szoros együttműködésben és feladatmegosztásban a közlemény szerint. Stratégiai cél ugyanis, hogy a három pénzintézett fúziójával létrejövő bankcsoport a szektor egyik legjelentősebb szereplőjévé váljon a következő öt évben.

Közölték, az elismert bankárnak további meghatározó feladatai is lesznek a magyar gazdasági élet kulcsszereplőjének számító Mészáros Csoporton belül:

aktívan részt vesz a cégcsoport stratégiai céljainak kialakításában és irányítja a Mészáros Csoport nemzetközi piacon történő terjeszkedését.

Barna Zsolt bankár pályafutását az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeleten kezdte, 1998-tól a PSZÁF osztályvezetője, majd főosztályvezetője. 2006-tól a PSZÁF felügyeleti igazgatóságának ügyvezető igazgatója. 2010 óta egy évtizeden át dolgozott az OTP Csoportnál, ahol több vezetői posztot töltött be. 2010-től az CKB Bank elnökeként sikeresen irányította a montenegrói leánybank válságkezelését és reorganizációját. 2017-2018-ban Horvátországban vezette az OTP Bank első jelentős leánybanki integrációját. 2016 és 2018 között az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatójaként, valamint az OTP Alapkezelő Zrt. elnökeként tevékenykedett, majd 2019 decemberétől az OTP Csoport szlovén leánybanki Igazgatóságának elnökeként a szlovén piacra lépést irányította. 2018. szeptember 1. és 2020. július 21. között az OTP Bank Nyrt. általános vezérigazgató-helyettesi posztját töltötte be - írták.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×