Infostart.hu
eur:
362.3
usd:
312.04
bux:
147747.91
2026. szeptember 7. hétfő Regina
Nyitókép: Pexels.com

Sok cégnél sötétek a kilátások, a bértámogatás kitolását kérik

A legfontosabb kérdésekben nem sikerült hétfőn sem megegyezniük a munkaadóknak, a munkavállalóknak és a kabinetnek. A kormány valószínűleg nem hosszabbítja meg a bértámogatás időtartamát és a jelenlegi formájában megmarad a 24 havi munkaidőkeret is.

A szakszervezetetek, egyetemben a munkaadókkal, azt fejtették ki a hétfői tárgyaláson, hogy az első sikeres pályázatok már a felénél tartanak, sok cégnél viszont meglehetősen sötétek a kilátások, ami azt vetíti előre, hogy

nem lesz elegendő a három hónapos támogatási periódus

– mondta az InfoRádiónak a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke. A munkahelyteremtést támogató program esetében 5 ezer munkavállalóra érkezett már be kérelem, és mintegy 9 milliárd forintot lekötöttek a kormány által erre biztosított 60 milliárdból, vagyis itt még van mozgástér.

Palkovics Imre a munkaidőkeret kapcsán érdekességként megjegyezte, miközben a munkáltató által egyoldalúan elrendelhető munkaidőkeret 24 hónapra tejed ki, a Munka törvénykönyvében a változások nem teszik lehetővé, hogy a 4 és 6 hónapos munkaidőkeretet túllépje a munkáltató, amit éves keretek között kell elszámolnia. És a heti 48 órás munkaidőt sem lépheti túl ebben a helyzetben a munkaidőbeosztás, vagyis nem lehet nagyobb mértékben igénybe venni a munkavállalókat – tette hozzá az elnök.

Ami kérdésként felvetődik, tette hozzá, hogy a 24 hónap alatt esetlegesen felgyülemlő túlórák kifizetése valóban a 24. hónap végével lenne lehetséges, azonban, mint megjegyezte, a programnak elviekben épp az lenne a célja, hogy ne kelljen túlóráztatni az embereket. Egy olyan munkaerőpiaci „unikum”, amivel

vélhetően az átlag munkavállaló soha nem is találkozna

– emelte ki. Egy speciális befektetői körnek tett kedvezmény, ami inkább vonzerőt jelenthet a magyar munkaerőpiac számára, mint sem valós veszélyt az átlag munkavállalónak – ismételte meg Palkovics Imre.

Hozzátette: a Munkástanácsok Országos Szövetsége egyúttal kérte a kormányzatot, hogy a jövőben legyen irányukba bizalommal, és avassa be őket az igazi céljaiba, mert ilyen esetekben az átlag munkavállalói érdekeket védő szakszervezetek az ilyen típusú szabályokat alapból nem szívesen vesznek tudomásul.

Az elnök kérdésre válaszolva arra is kitért, egyáltalán

nem bővült a munkaadók mozgástere a szabályokkal, kizárólag egy szűk vállati kör számára,

magasan képzett mérnökök, szakemberek esetében ad némi rugalmasságot, de nekik is hozzá kell ehhez járulniuk. Alapvetően olyanok esetében, akik nem rendszeres munkát végeznek, és nem napi leterheltséggel vannak jelen egy-egy munkahelyen – magyarázta.

Palkovics Imre úgy véli, abban az esetben, ha a kormány által végzett kutatások, a munkaadók és munkavállalók tapasztalatai is azt támasztják alá, hogy bővíteni kell az időintervallumot, akkor valószínűleg lesz megállapodás a bértámogatás és munkaidőkeret ügyében. Szakszervezeti és munkaadói oldalról úgy gondolják, december 31-ig tarthatna a benyújtás határideje, fél éves kifutással pedig működőképes lehetne.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×