Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
325.24
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: Pixabay

Minden földutat eltüntetnek a fővárosban

Várhatóan 45 kilométernyi fővárosi földutat aszfaltoznak le az év végéig a budapesti útépítési program keretében, ez a földutak mintegy 20 százalékát jelenti. A program második üteme folyamatban van.

A tavaly év végén kiírt pályázatra 14 kerület 188 földút aszfaltozására nyújtott be pályázatot. Ezek hossza 45 kilométer, ami a budapesti földutak mintegy 20 százaléka. Ezeket várhatóan az év végéig leaszfaltozzák - írta a magyarepitok.hu.

A program keretében a pesti oldalon elsőként elkészült XVI. kerületi út átadóján Szatmáry Kristóf parlamenti képviselő közölte, a tervek szerint négy-öt éven belül az összes fővárosi belterületi földutat leaszfaltozzák. A politikus kitért arra is, hogy az első körben nem az összes forrásra érkezett pályázat, így a program második körében mintegy 2 milliárd forintra írtak ki pályázatot. Ennek keretében öt kerület pályázatot mintegy tíz kilométernyi út megépítésére.

Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×