Infostart.hu
eur:
365.82
usd:
321.53
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Húsvéti füstölt kötözött sonkák az érlelőkamrában a Pick Szeged Zrt. bajai üzemében 2013. március 11-én. A kötözött sonkákat a hazai piacon értékesítik.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Óriási fellendülést hoz a húsvét az élelmiszeriparban

A húsvéti időszakban legalább 4-5 ezer tonna sonka fogy el Magyarországon – mondta az InfoRádiónak Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke. Pákozd Gergely, a Tojásszövetség alelnöke szerint a karácsonyi és a húsvéti időszakban fogy a legtöbb tojás. A Bonafarm-csoport vezérigazgatója, Pókos Gergely pedig kiemelte: többszörösére ugorhat a húsipari cégek forgalma a húsvét előtti napokban.

Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke elmondta: a sonkán kívül csülök és tarja is kerül ilyenkor az asztalra – a füstölt termékek összessége alkotja a húsvéti időszakban elfogyasztott 4-5 ezer tonnát. Az elmúlt években a termékkör bevétele az év ezen szakaszában meghaladta a hétmilliárd forintot.

A tojástermelésben pár forintos költségnövekedés vagy árnövekedés is jelentősen befolyásolja a rentabilitását

– erről már Pákozd Gergely beszélt, hozzátéve: az elmúlt évben folyamatosan nőttek a termelési költségek, főként a bérek és a takarmányárak emelkedése miatt. A tavalyi fipronil-botrány miatt jelentős drágulás következett be Európa-szerte, majd a tojásár az év közepén visszaállt az eredeti szintre.

A Tojásszövetség alelnöke elmondta:

a karácsonyi és a húsvéti szezonban akár 10-20 százalékkal is megnőhet a termék forgalma, ami áremelkedéssel is járhat.

A megnövekedett kereslet kielégítéséhez kapacitásnövelésre is szükség van, mivel viszont a tojótyúkok a szezonnál tovább szolgálnak, az így megtermelt többletet pedig el kell adni, így a nyári, kora őszi időszak nyomott tojásárakat jelent.

A húsvét a húsipar legfontosabb ünnepe

– mondta Pókos Gergely, a Bonafarm-csoport vezérigazgatója, hozzátéve: ilyenkor a prémiumtermékeket is leértékelve árusítják. Az ünnepi hétvége és az előtte lévő hét a normál sertéshúsforgalom két-háromszorosát hozza.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Drágán jött le Európa az orosz energiáról: mutatjuk, kiknek fizetünk prémiumot

Drágán jött le Európa az orosz energiáról: mutatjuk, kiknek fizetünk prémiumot

Bár az európai ipar és a lakosság energiafelhasználása érdemben nem nőtt, az EU energiatermék-importjának értéke ismét jelentősen emelkedett. Az Eurostat friss adatai szerint az orosz energiafüggőség mennyiségi leépítése nagyrészt sikeres volt, az új ellátási szerkezet azonban magasabb fajlagos költségekkel jár. Az egyes beszállítók érték- és volumenrészesedése alapján kiszámolt relatív árindex azt mutatja, hogy Európa több kulcsfontosságú energiahordozó esetében prémiumot fizet a stabilabb vagy alternatív ellátási forrásokért.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×