Infostart.hu
eur:
363.1
usd:
323.02
bux:
147231.43
2026. november 5. csütörtök Imre

Pesszimistára váltott az Európai Központi Bank

Az euróövezeti gazdaságra leselkedő kockázatok növekedésére figyelmeztetett Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke csütörtökön a kormányzótanács kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatón, amelyen most először elismerte, hogy a régió kilátásait erősen beárnyékolja a világgazdasági növekedés lassulása.

A kormányzótanács csütörtökön a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott az irányadó kamatokon. Egyúttal jelezte, arra számít, hogy az irányadó kamatok legalább 2019 nyaráig a jelenlegi szintjükön maradnak, de addig mindenképpen, amíg szükség van rá annak biztosításához, hogy az infláció középtávon továbbra is tartósan 2 százalék alatti, de ahhoz közeli legyen.

Az elemzők többsége már arra számít, hogy 2020 előtt nem nyúl a kamatokhoz az EKB.

Kiegyensúlyozottról pesszimistára váltottak

A bejelentést követő sajtótájékoztatón Draghi elmondta, hogy a kormányzótanács tagjai egybehangzóan elismerték, hogy erejét vesztette a gazdasági lendület, és a növekedést fenyegető kockázatok kerekedtek felül. A piacokat egyre inkább nyugtalanítják a Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszűnését (brexit) övező bizonytalanságok, a kínai gazdaság növekedésének lassulása és a világkereskedelmet kedvezőtlenül befolyásoló, az Egyesült Államok által kiváltott feszültségek.

Az EKB mindeddig kiegyensúlyozottnak ítélte az euróövezet gazdaságát fenyegető kockázatokat, most azonban erősen pesszimistává vált. Mario Draghi elismerte, hogy

a geopolitikai problémák, a protekcionizmus veszélye, a feltörekvő piacok törékenysége és a pénzpiacok kilengései tartós bizonytalanságot eredményeztek, aminek következményeként az euróövezet növekedési kilátásait beárnyékoló kockázatok kerültek túlsúlyba.

Rámutatott arra is, hogy a legfrissebb gazdasági adatok továbbra is gyengébbek a vártnál, ami rövid távon rontja a növekedés kilátásait.

Az elnök a nyomott külső keresletnek, valamint bizonyos ország- és szektorspecifikus tényezőknek tulajdonította a gyengülést, de hozzátette, hogy ugyanakkor megnyugtató "a munkaerőpiaci helyzet, a kedvező finanszírozási feltételek és a bérek emelkedése".

Az EKB kormányzótanácsa összességében továbbra is úgy ítéli meg, hogy a recesszió veszélye gyenge.

Mindazonáltal az éppen csütörtökön közzétett beszerzésimenedzser-indexek arról tanúskodtak, hogy öt és fél éves mélypontra lassult az euróövezet magánszektorának növekedési üteme januárban. Andrew Kenningham, az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics szakértője úgy vélte, a lassulást tükröző újabb jelzés valószínűvé teszi, hogy az EKB márciusban rontja makroökonómiai előrejelzését. "Kevéssé valószínű", hogy az infláció az EKB célszámának megfelelően alakul, ami arra kényszerítheti az euróövezeti jegybankot, hogy a tervezettnél "jóval később" emeljen kamatot.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett. A befektetők az amerikai chipgyártók csalódást keltő gyorsjelentései után egyre jobban aggódnak a félvezetőipar növekedési kilátásai és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése miatt. A hangulatot viszont javította az olajárak jelentős csökkenése, ami mérsékelheti az inflációs nyomást és kedvezhet a kamatkilátásoknak. Az amerikai félidős választásokon aratott demokrata győzelem szintén átrendezte a piaci várakozásokat, a dollár gyengült, az amerikai állampapírhozamok pedig csökkentek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×